Medgyessy Péter miniszterelnök 2002. augusztus végén Battonyán jelentette be, hogy a kormány elindítja az Élhetőbb faluért programot. Ennek vezetésével az odavaló Karsai Józsefet bízta meg. Az egykori búzaégető, az Országos Mezőgazdasági Demonstrációs Bizottság volt elnöke, jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő szerint tíz megye 25 kistérségét, azon belül 516 település 750 ezer lakóját érinti a program. Karsai arról is beszél, hogy már nem jár be mindennap a kormányfőhöz. (Az interjú az agrárdemonstrációk kezdete előtt készült.)
Magyar Narancs: Az Orbán-kormány eskütétele napján, 1998 nyarán búzát égetett Battonyán. Nem sokkal később a viharsarki, az akkori agrártárcával meglehetősen elégedetlen parasztság vezetője lett, sorra szervezte a félpályás útelzárásokat és agrárdemonstrációkat. A kormányváltást követően hogyan lett önből az Élhetőbb faluért program biztosa?
Karsai József: Lehet, ha 1998-ban nem Torgyán lesz a miniszter, engem ma nem ismer az ország, nem leszek országgyűlési képviselő és az Élhetőbb falu programbiztosa. Végképp felháborított ugyanis, hogy egy olyan ember lett a földművelési tárca vezetője, akinek ehhez a szakmához köze nincs, és csak politikai célokra használta fel a kisgazdákat. Pedig eszem ágában sem volt politikai pályára lépni. Hallani sem akartam arról, hogy becstelen emberré, politikussá váljak. 2000 végéig egészen biztosan nem.
MN: Akkor ki vagy mi döntött abban, hogy Karsai József országgyűlési képviselőjelölt lett 2002-ben?
KJ: 2000 után vált világossá, hogy olyan kormánydöntések születnek az agráriumban, amelyek teljesen szakszerűtlenek. Rájöttem, az én bőrömre is megy a játék. Nyilvánvaló lett: olyan nagy a baj, hogy nem elegendő a tiltakozás, tenni is kellene valamit. A mezőgazdaság mai helyzetében, ha most a túloldalon volnék, akkor mindenkit a jó isten mentsen meg a demonstrációktól - mert a hibák megmaradtak. A termelők jogos érdekeiért mindig kiállok.
MN: Hol és mikor indult az Élhetőbb faluért program terve?
KJ: 2001-ben fogalmaztam meg elsőként az ezzel összefüggő teendőket. Az elnevezés már akkor megvolt. A 2002-es tavaszi választási győzelem után többször beszéltem a tervről Medgyessy Péterrel. Amikor 2002. augusztus végén Battonyára látogatott, ahol tízezres nyugdíjas-találkozón vett részt, nem csupán szembesülhetett az emberek napi problémáival, hanem meghirdette az Élhetőbb faluért programot is. Ennek élére engem nevezett ki.
MN: Melyek a program lényegi elemei?
KJ: Az élhető faluban van munkahely, önálló az önkormányzat, aki akar, helyben talál magának időszaki vagy közmunkát, de - munkahelyteremtéssel - akár állandót is. A mezőgazdaság és az abban dolgozók helyzete sem reménytelen. Az emberek nem költöznek a városba, mert az alapvető létfeltételek megteremtésében segítünk nekik. Lehet, éppen azzal, hogy a helyi szociális gondozásban vesznek részt, abban kapnak munkát. Ennek révén együtt marad a család, nem kell messzire eljárni dolgozni. A cél nem más, mint hogy helyben találja meg mindenki a maga boldogulását.
MN: Mindehhez elengedhetetlen az állami segítség.
KJ: Az induláskor három tárca összefogásával vágtunk bele a programba. Központi akaratra szükség volt, és még így is akadtak olyanok, akik próbálták kisajátítani vagy megakasztani a kezdeményezést. A kezdetkor a munkaügyi és a földművelésügyi mellett az önkormányzatokat felügyelő Belügyminisztérium kapcsolódott be a megvalósításba. Utóbb csatlakozott hozzánk az informatikai, az esélyegyenlőségi tárca, hamarosan soraink között tudhatjuk az egészségügyi, szociális és családügyi tárcát is. A végleges elképzelések szerint néhány hét múlva a Miniszterelnöki Hivatal felügyeli az Élhetőbb faluért projektet. Az induláskor Kiss Péter akkori munkaügyi miniszter percek alatt felismerte e program erényeit, és tárcáján keresztül vállalta a gesztorságot is. Kiss idejében a munkahelyteremtő beruházásokra szánt összeg 80 százaléka vidékre került, nem úgy, mint mostanában.
MN: Mi az ön feladata? Mennyi forrás áll rendelkezésre, milyen apparátussal dolgozik?
KJ: Három-négyszázmillió forint és minimális apparátus áll rendelkezésre. A munka dandárját a programba bekapcsolódott minisztériumokkal együtt és az érintett kistérségek segítségével látjuk el. Ennek az irányítása, koordinálása a feladatom. A továbblépés lehetőségét abban látom, ha a területileg egymáshoz közel álló kistérségeknek a jövőben programmegbízottjai lennének. Ez növelné működésünk hatékonyságát.
MN: Hány település vesz részt a programban, és mi alapján választották ki ezeket a falvakat?
KJ: A programban szereplő települések kiválasztása az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kistérségi rendszere, valamint a Központi Statisztikai Hivatal 2002. II. negyedévi adatai alapján történt. A listára a legmagasabb munkanélküliségi rátával rendelkező munkaerő-piaci vonzáskörzetek kerültek, és az ezekhez tartozó összes település. Tíz megye 25 kistérségének 516 települése vesz részt a programban.
MN: Milyen a több mint félezer község területi elhelyezkedése?
KJ: Hozzávetőlegesen háromnegyed millió ember él a programba bevont településeken. A területi elhelyezkedés jóval árnyaltabb annál a leegyszerűsítő képnél, hogy van a fejlett Dunántúl és a leszakadt keleti országrész. A hozzáértők számára azonban nem lehet meglepetés, hogy Tolna, Baranya és Zala megye több kistérséggel és szám szerint sok - bár többnyire alacsony lélekszámú - faluval képviselteti magát. Szűkebb hazám, Békés megye mindössze két kistérséggel vesz részt a programban, a szeghalmival és a mezőkovácsházival. Érdemes elgondolkodni azon, hogy több város is van az Élhetőbb faluért programban, így a tízezres Szeghalom, a nyolcezres Mezőkovácsháza, valamint a hatezres Battonya és Mezőhegyes. A legtöbb kistérséggel Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepel a programban, amelyből nem marad ki Hajdú-Bihar, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye sem. Önkritikusan hozzátehetem: az indulás óta eltelt lassan két év tapasztalata alapján kétszáz települést vonhatnánk még be a munkába. Ha helyben adunk esélyt a lakosságnak, óriási terhet veszünk le a városok válláról, mert az emberek kétségbeesésükben nem költöznének oda. Rossz kifejezés, de igaz, milliárdokat, sőt megkockáztatom: tízmilliárdokat lehet és kell így megspórolni.
MN: Hogyan, mivel?
KJ: Az idős embereknek azzal segítünk, hogy helyi munkanélküliek bevonásával napi rendszerességgel meleg ételt viszünk nekik, elvégezzük a bolti bevásárlást, emellett a helyi szociális ellátást biztosítjuk. Többségük ezért nem kerül idősek otthonába, amelynek fenntartása egy emberre vetítve évi több millió forintjába kerül az államnak. Ha tűzifát viszünk olyan szegény családoknak, amelyek ezt képtelenek megvásárolni, akkor kevesebb lesz a beteg, kevesebb nap esik ki a munkából, és a gyerekek sem hiányoznak sokat az iskolából. Egy rózsadombi villából valószínűleg nem látszik, mi a jelentősége a tűzifa meglétének. Ha van tüzelő, akkor az iskolából hazajövet nem hideg otthonba érkezik a gyerek, így nem kell bebújnia rögtön a paplan alá. Ha van tűzifa, akkor van rá esély, hogy ki tudják fizetni a villanyszámlát. Mert ha nem, akkor a gyerek az őszi és téli hónapokban nem tud tanulni, ugyanis délután négy órakor már sötét van.
MN: Az 516 településből hányban járt?
KJ: Megszámoltam, 350-ig jutottam el. Tavaly 70 ezer kilométert autóztam.
MN: Programbiztosi pozíciójából többször bírált közmunka/közhasznú munka pályázatokat, valamint olyan beruházásokat, amelyeket a központi költségvetésből - nem éppen elmaradott térségben - munkahelyteremtés címén, nem elhanyagolható összegekkel támogattak. Ezek szerint nem működik jól a rendszer?
KJ: Nagyon határozott kritikám van, amelyről tud Burány Sándor munkaügyi miniszter és Sándor László, az Országos Közmunka Tanács elnöke is. Többször beszéltem arról frakcióüléseken is, hogy Kiss Péter minisztersége idején sokkal több forrás került vidékre közhasznú vagy közcélú munkára, nem beszélve a munkahelyteremtő beruházásokról. Az elmúlt év közepén részletesen utánanéztem a munkahelyteremtés-támogatásról született döntéseknek. Furcsa az összkép: multinacionális pénzintézethez, nagy autóipari konszern magyarországi kereskedéséhez és tízmilliárdos cégekhez került a pénzek nem elhanyagolható része. Nem nevezném őket "rászorulóknak". Nem szeretem az olyan munkahelyteremtő pályázatokat sem, ahol végül egyetlen munkanélkülit sem alkalmaznak, vagy ahol csupán munkaerő-átcsoportosításról van szó. Több jel arra mutat, hogy észrevételeim miatt az idén több forrás jut az elmaradott térségekbe, és a pályázatok elbírálása is igazságosabb lesz.
MN: Hogyan tűrik az MSZP-frakcióban rendszeres bírálatait?
KJ: A kérdés gyakorta másként merül fel. Sokan és sokszor kérdezik egy-egy eset kapcsán, visszautalva előéletemre: miért nem tüntetek? Azért, mondom, mert belül vagyok. Megvan képviselőtársaim támogatása és a tekintélyem. Így kimutathatóan többet tudok elérni - legyen szó tej- vagy sertésválságról, kedvezményes agrárhitelekről vagy adókedvezményekről. Ha kikerülnék, akkor lehetne tüntetni, de azzal érdemben nem lehet elérni semmit. A szocialisták mezőgazdasági munkacsoportjában és parlamenti frakciójában dolgozva viszont igen.
MN: 2002 tavaszán - nem is kis különbséggel - Békés megye 7. számú, szinte csak elmaradottsággal küzdő választókerületében egyéni mandátumot szerzett. Ekkortól úgy jó nyolc-tíz hónapon át ön volt a miniszterelnök legfőbb tanácsadója a vidéki és főként mezőgazdasági ügyekben. Úgy tudni, a kabinetfőnökből időközben pénzügyminiszterré lett Draskovics Tibor jóvoltából idővel elmaradtak e konzultációk. Így volt?
KJ: Igen, noha erről a nyilvánosság előtt soha nem beszéltem. Mindezt sérelmeztem, amint erről egy nemrégi frakcióülésen beszéltem is. Ám ettől a program nem sérült. Medgyessy Péter eddigi pályafutása során olyan posztokat töltött be, hogy nem vált a vidék szakértőjévé. Ezt nem kritikaképp mondom, mert a magyar politikai élet vezetői közül nem is tudnék senkit ezzel a címmel felruházni. Igaz, a kormányzás első nyolc-tíz hónapjában rengeteg vidékpolitikai tanácsot adtam a miniszterelnöknek, aki körül - és ez így természetes - egy tanácsadó csapat dolgozik. Közöttük vannak irigyek, akik nem nézik jó szemmel, hogy egyesek naponta bejárnak, sőt bírálják a tanácsaikat is. De van ennek előzménye is. Medgyessy miniszterelnök-jelöltként 2001 nyár végén is járt Battonyán, ahol a vidék, a mezőgazdaság és az ott élők nagyon súlyos szociális gondjaival szembesült. Jártunk egy nyolcvankét éves néninél, aki 37 ezres nyugdíjából nevelte négy unokáját, és fólia volt az ablakán. Medgyessy - és ez természetes emberi gesztus - elérzékenyült. A tapasztaltak miatt sok feladatot újraosztott a kabineteknek. Ezzel nem szereztem osztatlan elismerést a környezetében. Egy biztos: a miniszterelnök pontosan tudja, mi van a leszakadó vidéki térségekben. A kormányfőhöz való napi bejárásom megszűnésében közrejátszó kabinetfőnök új megbízatásáról humorba csomagolva elmondhatom: örülök ennek. Draskovics pénzügyminisztersége esélyt teremt arra, hogy a miniszterelnök ne kapjon napi öt rossz tanácsot.
MN: Dél-békési választókörzete miatt hozzáedződhetett a szegénységhez. Megbízatása alatt tapasztalt olyat, ami még önt is meglepte?
KJ: Elsőként az lepett meg, hogy a baranyai, zalai és ormánsági kisfalvakban ugyanazt az elmaradottságot és nemegyszer nyomort tapasztaltam, mint Békésben - Dombegyházán vagy Battonyán. Szembesültem nyomortelepekkel, amelyek nem jelentéktelen hányadában kizárólag roma lakosság él, sajnos némelykor szinte bronzkori állapotok között. A kisvárosok vagy falvak belső részei rendezettek, de a külső részeken egészen elképesztő helyzet van, legyen szó Nyírlugosról, Battonyáról vagy Tiszaburáról. A gettósodás a kistelepülésekre is érvényes. Talán az utolsó órában vagyunk. Nem volna szabad megvárni, hogy felkerekedjék és a nagyvárosok nyakára menjen ez a nagyszámú falusi szegény ember. Legalább az alagút végét kellene megmutatni ezeknek az embereknek.
MN: Hogyan?
KJ: Jó volna csak az érintett 25 kistérséget és az 516 települést egymással versenyeztetni a központi forrásokért. A szegénység akkora, hogy ezt a pozitív diszkriminációt megérdemelnék.
MN: Minek tulajdonítja, hogy a média gyakorlatilag nem vesz tudomást vagy egyszerűen nem is tud az Élhetőbb faluért programról?
KJ: Vér nem folyik, így nem hír. A kirívó, de csendes és emberek tömegeit érintő szegénységnek, kiszolgáltatottságnak nincs hírértéke. Nem foglalkozik vele senki, leszámítva néhány elkötelezett újságírót, társadalomkutatót és politikust.
MN: Vagyis természetes, hogy Karsairól a búzaégetés jut mindenki eszébe, és nem a faluprogram?
KJ: Egy feje tetejére állított világban ezen nincs mit csodálkozni. Az botrány volt, mert nem lehetett mást tenni, a program pedig csöndes építkezés.
