Intenzív kampányt indít a kormány Alex Soros és Ursula von der Leyen ellen
Soros György fia és az Európai Bizottság elnöke az aktuális két főmumus.
Soros György fia és az Európai Bizottság elnöke az aktuális két főmumus.
Duna-parti büfé körüli területet havi 75, főtéri borozót 114 ezer forintért ad ki Nagymaros önkormányzata a bérlőinek, de van olyan galéria is, amelyet ingyen használnak. A helyiek háborognak, hogy kevés bevétele származik a dunakanyari településnek az ingatlanaiból.
Nem is vették át azt az aHang aktivistáitól.
Miután kiderült, hogy a múzeum igazgatójaként egyikkel sem rendelkezett.
A családok és az oktatás ügyével nem sokat törődő Pintér Sándor is a tagja lesz, ám egyetlen nő sincs a bizottságban.
A Sándor-palota közleménye szerint a döntés nem érinti a bűnösség kérdését.
Távoltartást is elrendeltek velük szemben, nem mehetnek a tanúk közelébe.
Az Equilor Befektetési Zrt-ben tavaly nyáron szerzett többségi tulajdont a miniszterelnök veje.
Az elmúlt napokban heves szakmai vita alakult ki a magisztrális készítmények körül.
Az osztrák-magyar vegyesvállalat ausztriai kirendeltségének vezetőjét a magyar miniszter indoklás nélkül rúgta ki.