Egy kormányrendelettel megoldották, hogy egy egész erdőt kivághassanak Szegeden

  • narancs.hu
  • 2023. november 17.

Belpol

Az egyház és az állam ragaszkodik hozzá, hogy a tervezett iskola Kiss-Rigó László püspök stadionja mellett épüljön fel. 

kormány még októberben adományozott 6 hektárnyi erdőt a Szent Gellért Fórum mellett a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hogy ott iskolát építsenek, azonban a szegedi önkormányzat attól tartott, hogy az építkezés miatt teljesen ki fogják irtani az egyik utolsó, nagyobb méretű egybefüggő szegedi erdőt. Ráadásul a kormány semmiről sem egyeztetett a városvezetéssel, de 103 miliót azért félretettek arra, hogy átminősítsék a területet, majd valahol máshol telepítsenek erdőt helyette – írja a 444.hu a Szegeder cikke nyomán.

A városvezetés úgy tervezte, hogy a novemver 17-i közgyűlésen rendeletben 3 évre tiltja meg az átminősítést, hogy kereshessenek egy másik helyszínt az iskolának. Az egyház és az állam azonban ragaszkodik hozzá, hogy az iskola Kiss-Rigó László püspök stadionja mellett épülhessen fel.

És a kormány beelőzte a szegedi önkormányzatot, és november 16-án este kijött egy kormányrendelet, amivel a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított katolikus iskola építésénél nem alkalmazható változtatási tilalom.

A Szeged.hu beszámolója szerint a pénteki közgyűlésen Botka László polgármester azt mondta, a kormány nem tilthatta volna meg, hogy közbelépjenek, „ha kell akkor beleállunk egy jogvitába is. Szeretnénk, ha megépülne ez az iskola, több helyre is felhívtuk a figyelmet, ahol ezt meg lehetne tenni”. Azzal érvelt, hogy mivel kétharmados jogszabály utalja kizárólagos önkormányzati hatáskörébe a településrendezési kérdéseket, ezért

a városvezetés kész arra, hogy a szükséges jogi lépéseket megtegye.

A polgármester közölte, az önkormányzat egyeztetést kezdeményezett a püspökséggel és a kormányhivatallal, és az érintett területtől néhány száz méterre három alkalmasabbnak tűnő terület ajánlott a fejlesztéshez, ahol fakivágás nélkül megvalósulhatna az iskolaépítés.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.