Háborognak Nagymaroson, hogy a város túl olcsón ad bérbe közterületeket és ingatlanokat

Belpol

Duna-parti büfé körüli területet havi 75, főtéri borozót 114 ezer forintért ad ki Nagymaros önkormányzata a bérlőinek, de van olyan galéria is, amelyet ingyen használnak. A helyiek háborognak, hogy kevés bevétele származik a dunakanyari településnek az ingatlanaiból. 

Mint pár hete megírtuk, Nagymaroson feljelentést tettek hivatali visszaélés miatt, miután az első polgármesteri ciklusát töltő Heinczinger Balázs nagy valószínűséggel szabálytalanul vett fel költségtérítést, ami miatt kétmillió forint feletti összeget utalt vissza az önkormányzat számlájára. A polgármestert is érintő eljárást először megszüntette a rendőrség, majd az ügyészség később újranyitotta az ügyet.

A több mint ötezer fős dunakanyari településen egy helyben készített korábbi kutatás szerint sokan elégedetlenek a polgármester és a képviselő-testület munkájával, most pedig kiderült,, hogy bizonyos vállalkozások meglepően olcsón bérelnek közterületeket, ingatlanokat az önkormányzattól, ami veszteséget termel a városnak.

Lesöpörték a módosítót

A bérleti díjak kérdését Kiss Károly önkormányzati képviselő vetette fel, aki nemrég a Facebook-oldalán írt arról, hogy egy márciusi testületi ülés napirendjében szerepelt először a közterület-használatról szóló polgármesteri rendelet módosítása, amelyre azért lenne szükség, mert „díjtételeinek megállapításakor elmaradt a helyi viszonyokra szabás. Egy másik nyomós érv, hogy ezzel a polgármester által egy személyben elfogadott rendelettel a polgármester szabad kezet adott magának a sport- és kulturális rendezvények területbérletének megállapításában. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a rendeletet sem sikerül betartani, így fordulhat elő például, hogy

a motorcsónakosok havi 139 575 Ft-ért használhatják az egyik legértékesebb, 2200 négyzetméternél is nagyobb ingatlanunkat (az ezzel ellentétes testületi határozat ellenére), vagy hogy ingyen raktározási lehetőséget ad a polgármester annak, aki hozzá fordul”.

Kiss Károly bejegyzése szerint a rendeletmódosítást március óta különféle érvekkel halasztották el (nincs itt a polgármester, előbb összehívnak egy vállalkozói kerekasztalt stb.), majd az októberi rendes ülésen került ismét napirendre a téma, ekkor át is írták a vonatkozó rendeletet, de a többség végül nem szavazta azt meg. „Nem további módosításokat javasoltak, nem más díjakat kértek, hanem egyszerűen leszavazták, mert nem tetszik nekik egy-egy díjtétel. Mindezt ráadásul annak tudatában, hogy a jegyző megerősítette, mivel sokféle vállalkozás létezik, bárki kérhet kedvezményt a testülettől a vállalkozás jellegére, üzleti tervére való tekintettel. Meggyőződésem, hogy szándékosan szabotálják hónapok óta a módosítást. Az is, hogy a város érdekeivel ellentétes, amit tesznek”. 

Rétvári-rétes bagóért

A birtokunkba jutott több önkormányzati dokumentum, köztük táblázatok, melyek az elmúlt évekből a közterületek és a városi tulajdonban lévő ingatlanok bérleti díjait tartalmazzák (a táblázatok elérhetőek az alábbi felületen). Ezekben találtunk pár érdekes tételt.

Sokat foglalkoztunk korábban a Dunakanyari Védegylet Alapítvánnyal, amelynek kurátora a KDNP parlamenti frakciójának titkára, Bajor Gergő Péter, Rétvári Bence belügyi államtitkár és helyi országgyűlési képviselő munkatársa. A hozzánk eljutott dokumentumok szerint a szervezet a 2021. szeptember 11-én megrendezett Duplakanyar nevű futóversenyéhez díjmentesen kapta meg az önkormányzattól a főtér Duna-part felőli részét. (A futóversenyt tavaly és idén is megszervezték, ezek a tételek nem szerepelnek a hozzánk eljutott táblázatban.)

Bajor Gergő személyesen is bérelt közterületet a főtéren 2022 márciusában, méghozzá rétessütés céljából. Ahogyan a szintén Rétvári-közeli Hellodunakanyar Kft. is tavaly januárban: utóbbi társaság adja ki a kormánypárti Vác Online portált, a cég ügyvezető igazgatója a váci Fidelitas elnöke, Szabó Csaba. Bajor alig hatezer forintot, a Hellodunakanyar Kft. pedig mintegy kilencezer forintot fizetett egy napi használatért. Hogy mi ez a rétessütés? Rétvári Bence a választások előtt ezzel kampányolt.

A táblázatban egyébként több díjmentes tétel is fel van tüntetve, ilyen értelemben nem lógnak ki a Rétvári-kör bérleményei. De az is látszik, hogy nincs túl nagy bevétele a városnak a közterületek kiadásából: 2021-ben mindösszesen valamivel kevesebb, mint 750 ezer forint folyt be, 2022-ben pedig 1,9 millió forint felett. 

 
Rétvári Bence fővédnök, a térség országgyűlési képviselője (j2) elindítja a harmadik Duplakanyar futóversenyt Nagymaroson 2023. szeptember 2-án. Jobbról Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere, balról Sári Tibor, a Szobi Italgyártó Kft. ügyvezetője és Szilágyi Zsolt, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója (b2).
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
 

Bethlen-ház bagóért

Egy másik táblázat az önkormányzati ingatlanok bérlésére vonatkozik. Ebben olvasható, hogy

  • a Nagymarosi Motorcsónak Sportegyesület 2906 négyzetméteres területet bérel motorcsónak tárolására kevesebb mint havi 140 ezerért – Kiss Károly ezt a tételt említette bejegyzésében;
  • az egyik önkormányzati képviselő édesanyja egy közismert és kedvelt Duna-parti sétányon bérel egy 125 négyzetméteres büfét évi hat hónapon keresztül kicsit több mint havi 72 ezer forintért*;
  • egy másik személy fagyizó működtetése céljából bérel egy 35 négyzetméteres panorámateraszt 4-10 hónapon keresztül havi 21 ezer forintért; 
  • az önkormányzati épületekben pár tízezer forintért adnak ki helyiségeket, és csak egy-két tétel van, amely százezres nagyságrendű, vagyis a település nem számíthat komolyabb bevételekre ezektől sem; 
  • a főtéren a művelődési ház mellett, az önkormányzat által pár éve megvett Bethlen-házban működő 75 négyzetméteres borozót pedig havi 114 ezer forintért adják ki.

Frissítés*

Cikkünk megjelenése után a megemlített önkormányzati képviselő levélben kereste meg lapunkat. Mint írta, az édesanyja nem bérel büfét az önkormányzattól, hanem a büfé körüli területet bérli. Erről 2017-ben született testületi döntés, ő 2023 májusa óta képviselő, a kettő között nincs összefüggés. 

Kiss Károly 2021 augusztusában bejárta a Bethlen-házat: Facebook-bejegyzésének tanúsága szerint a leromlott állapotú ingatlan általános karbantartása sok millió forintba kerül, miközben a bérleti díjból alig van bevétele az önkormányzatnak, mely 108 millió forintos hitelt kénytelen törleszteni. Heinczinger Balázs nemrégiben arról posztolt, hogy pályázatot írnának ki az ingatlan hasznosítását illetően, de előtte online kérdőívben kérik ki a lakosok véleményét. Friss bejegyzése szerint a legtöbben rendezvényhelyszínt látnának szívesen a házban. 

Az egyik önkormányzati ingatlan kiadásának ügye annyira felbosszantott egy helyi lakost, hogy a hatóságokhoz fordult: még 2014-ben – vagyis az előző ciklusban – született a bérleti szerződés, amelynek értelmében a főtértől egy köpésre, a dunaparti sétánytól is csak pár méterre található galériát egy nonprofit kft. ingyenesen használ. A szerződés egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy a „Bérlőt a képzőművészeti galéria egész évben történő működtetési kötelezettségére, és az általa elfogadott pályázati felhívásban a kiállítások tekintetében előírt kötelezettségére – kiállítások változatossága, legalább évi négy különböző tartalmú és témájú kiállítás megtartása – tekintettel bérleti díjat fizetési kötelezettség nem terheli”. 

A feljelentő állítása szerint a bérbeadási eljárás során nem a vonatkozó önkormányzati vagyonról szóló rendelet szerint jártak el, amelynek értelmében pályázati kiírás, idegenforgalmi szakportálon való meghirdetés, valamint licit tárgyalásra lett volna szükség. Állítása szerint az ingyenes bérbeadás lehetősége közfeladat ellátása esetén merülhet fel, és firtatta, hogy a galéria és kávézó használata annak minősül-e. Úgy véli, a társaság ügyvezetője, a korábbi polgármester és a jegyző kijátszották a rendelkezéseket, így kötöttek ingyenes bérleti szerződést, amivel megkárosították a várost. 

Kérdésünkre a rendőrség közölte, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán hivatali visszaélés, valamint hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás, de gyanúsításra ezidáig nem került sor, bővebb információt pedig a nyomozásról a rendőrség jelenleg nem ad. 

VéNégy Fesztivál bagóért

Felhívtuk Kiss Károly önkormányzati képviselőt, aki elmondta, a motorcsónakos klub bérlése a „forró pont”. Ő jogi állásfoglalást kért a jegyzőtől arra nézve, hogy mégis hogyan lehet, hogy a 2200 négyzetméteres hasznos területet, amely értékes, jól frekventált helyen található, ilyen kedvező áron bérlik, de választ még nem kapott. A képviselő elismerte, hogy van sporttörténeti jelentősége a helynek, ugyanis régóta bérli a klub, de sokat változott Nagymaros, „ordít magáért”, hogy funkcióváltásra van szükség. (Egyébként volt olyan előterjesztés, miszerint felmondják a Motorcsónak SE-vel a bérleti szerződést, de értesüléseink szerint még nem történt változás.) 

Kiss Károly azt is elmondta, a Bethlen-házban lévő borozó működtetőjének a polgármester megengedte, hogy ingyen raktározzon az épületben, amit azzal magyarázott, hogy ez egy „emberi, jó szándékú segítség” a részéről, és nem érti, miért fáj ez bárkinek. Az ingyen kiadott Duna-parti galériával kapcsolatban azt mondta, már régebben újították fel, minőségi bútorokkal szerelték fel, és a kivitelezés is nagyon szépre sikeredett, a helyszín pedig valóban megfelelő kulturális, popkulturális, turisztikai attrakciók megtartására, szoktak is különböző, például helytörténeti kiállítások lenni az épületben, de Kiss szerint jó volna, ha olyan használná, aki fizetni is tud, a jelenlegi bérlővel – a nonprofit kft.-vel – kötött szerződés pedig már lejárt. Felmerült, hogy hajózási múzeum, magániskola nyíljon a galéria helyén, de ezeket az ötleteket eddig nem valósították meg. Utóbbit Kiss elmondása szerint a polgármester azzal hárította el, hogy „liberális keltető” nem kell Nagymarosra. 

Korábban Vácon szervezték meg a VéNégy Fesztivált, amely a térség egyik kiemelkedő rendezvénye, ám 2019 októbere után, mikor Vácnak ellenzéki vezetése lett, a szervezők átköltöztették Nagymarosra. Kiss Károly szerint az első évben pár százezer, a második és harmadik évben pedig néhány millió forint bevétele származott Nagymarosnak a fesztiválból – igaz, a helyiek kedvezményesen vásárolhattak jegyeket a koncertekre. Problémának látja azt is, hogy a sport- és kulturális rendezvények területhasználati díjairól a hatályos rendelet szerint egyszemélyben a polgármester dönt. 

Rákérdeztünk Kiss Károlynál, hogy személyes kapcsolatok állhatnak-e az alacsony bérleti díjak mögött. Azt mondta, szerinte biztosan több bevételhez juthatna ezekből a város, vagyis forrásokról mondanak le, a kieső pénzt pedig bármely területen el lehetne költeni. Szerinte a lustaság biztosan közrejátszik abban, hogy a kérdés nincs rendezve. 

Megkerestük Heinczinger Balázst, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett tőle válasz. Amennyiben reagál, frissítjük cikkünket. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.