Novák Katalin a Hunnia-ügy utolsó három érintettjének is kegyelmet adott

  • narancs.hu
  • 2023. november 16.

Belpol

A Sándor-palota közleménye szerint a döntés nem érinti a bűnösség kérdését.

Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön – miután a sértett Csintalan Sándor kegyelem iránti kérését meghallgatta – döntést hozott az úgynevezett Hunnia-ügy utolsó három érintettjének kegyelmi kérelméről – közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel.

A szabadságvesztés felfüggesztéséről szóló döntés nem érinti a bűnösség kérdését.

A közügyektől eltiltás vonatkozásában az államfő a kérelmek elutasításáról határozott. A csütörtöki kegyelmi döntés lezárja a 15 éve húzódó Hunnia-ügyet. Mint ismert, Novák Katalin a pápalátogatáskor elnöki kegyelemben részesítette Budaházy Györgyöt, akit tavaly márciusban Fővárosi Törvényszék megismételt büntetőeljárásban első fokon tizenhét év fegyházra ítéltek az úgynevezett Hunnia-perben terrorcselekmény, és más bűncselekmények miatt.

A 24.hu a hírrel kapcsolatban emlékeztetett, a vádirat szerint Budaházy György és egy társa indította útjára a Hunnia Mozgalmat, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a 2006-os ősz után tovább szítsák a feszültséget. Több akkori kormánypárti képviselő ingatlana ellen Molotov-koktélos támadásokat intéztek. A bíróság egy korábbi döntése szerint a Budaházyhoz köthető szervezet tagjai verték össze Csintalan Sándort is egy mélygarázsban, aki akkoriban a HírTV műsorvezetője volt. A négy, fekete ruhát és csuklyát viselő férfi által okozott sérülések miatt Csintalan kórházba kellett szállítani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.