A népfőiskolák ügye volt napirenden a parlament Kulturális Bizottsága előtt. A Magyar Népfőiskolai Társaság kérésére hosszas halogatás után a szabadság és egyenlőség forradalmának ünnepe előtti napon tűzte napirendre a parlament Kulturális Bizottsága a népfőiskolák ügyét. A magyar népfőiskolai szervezeteket tömörítő Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke, Szigeti Tóth János beszámolt a szervezet tevékenységéről és megalázó helyzetéről. A közérdeket szolgáló, tudást, kultúrát adó országos szervezettől az utóbbi években a működéséhez szükséges alapvető forrásokat is megvonták.
Ellenpontként meghallgathatták a képviselők Lezsák Sándor sikertörténetét a Lakitelek Népfőiskola szárnyalásáról.
| ||
A Lakitelek „Népfőiskola” 17,5 milliárdot kap a központ fejlesztésére,
és megkapta a Magyar Művelődési Intézetet is, melyet a budapesti Corvin tér impozáns, és nyilvánvalóan valakiknek kívánatos épületéből Lakitelekre költöztettek…
A Lakitelki „Népfőiskola” fejlesztéseit hosszasan sorolta Lezsák Sándor: 4 csillagos Hungaricum Szálloda, Kincsem Fogadó, Camping, Kárpátia Rendezvényház, Tisza vendéglő, lovarda, Bor Katedrális, uszoda, üvegházak, zöldségfeldolgozó, 25 hektár föld, Biblia Ház, legkorszerűbb technikával felszerelt nyomda stb.
Hoffmann Rózsa képviselő asszony hozzászólásában szuperlatívuszokban éltette a Lakitelek „Népfőiskolát”, majd azzal zárta hozzászólását, hogy „Éltesse a Jóisten és adjon sok erőt!” (Lezsák Sándornak).
A Magyar Népfőiskolai Társaság elnökségi tagjaként, a Kishantosi Népfőiskola képviseletében jelen voltam az ülésen, és bár nem szokványos, hogy a közönségből valaki szót kérjen, én érintettség okán – mivel dr. Szabó Szabolcs képviselő szóba hozta Kishantos ügyét – mégis megtettem. Kis zavar keletkezett, majd Dúró Dóra elnök asszony szavazásra bocsátotta a kérdést. A szavazás eredménye 5 igen és 6 tartózkodás lett… Így nem szólalhattam meg. Nem volt bátorsága a kormánypárti képviselőknek szembenézni az igazsággal. Talán attól féltek, hogy összezavarom a gondolataikat… Nevetséges volt az is, hogy „tartózkodtak”… mert ha már úgy döntöttek, hogy megakadályozzák, hogy megszólalhassak, akkor legalább felvállalhatták volna a „NEM” szavazatot.
Nem kaptam szót, tehát itt írom meg, amit nem mondhattam el.
A beszámolók és az ülésen történtek tökéletes képet adtak a mai Magyarországról. Messze többről van itt szó, mint a népfőiskolák ügye, hiszen mindenki tudja, hogy minden területen ugyanez történik: a kiváltságosoknak korlátlanul ömlő milliárdok a közpénzből – az esztelen pazarlás. Mindenki mást pedig megaláznak, eltaposnak, semmibe vesznek. Úgy élünk ebben a sarkából kiforgatott országban, mintha nem is lennénk… és valójában éppen az a cél, hogy ne is legyünk. Kishantos ügyében évek óta ezt tapasztaljuk. Nekünk még a törvényesen járó összegeket sem fizette ki az állam.
A képviselőknek mindez nem szúrt szemet. Nem tették szóvá a közpénzek igazságtalan elosztását, mérhetetlen és esztelen pazarlását. Az sem tűnt fel egyik képviselőnek sem, hogy a nagyívű fejlesztések között – valahogy elveszett az oktatás. Persze nem csoda, ha nem hozta lázba őket egyik beszámoló sem, hiszen többségük az okos telefonján vagy a laptopján internetezett a beszámolók alatt – vagyis a szó igazi értelmében nem volt jelen.
Dúró Dóra zárszavában reményét fejezte ki, hogy a két szervezet között „egészséges együttműködés” jön létre… ezzel bizonyságát adva, hogy éppen a lényeget nem értette – vagy nem akarta megérteni.
A népfőiskola ugyanis egy olyan különleges felnőttoktatási intézmény és módszer, mely Dániából ered – a dán Grundtvig püspök gondolatai alapján indult be 1844-ben Röddingben az első népfőiskola. Ezek az iskolák nagy szerepet játszottak a dán társadalom fejlődésében, abban, hogy Dánia ma sikeres, boldog ország.
A népfőiskola alapelvei között a szabadság, az emberek egyenrangúsága, a másik ember tisztelete, a közös gondolkozásra és cselekvésre nevelés a legfontosabbak.
Ezzel a mércével mérve a Lakitelek „Népfőiskola” csak kártékony bitorlója a népfőiskola névnek – szembemegy minden népfőiskolai alapértékkel. Tevékenysége rendkívül káros a magyar népfőiskolákra és a magyar társadalomra egyaránt, mert – arcpirító precedens a diktatórikus hatalomgyakorlásra – „aki a diktátor barátja, az mindent visz, a többiek meg pusztuljanak”. Ha mégis definiálni kellene, hogy minek nevezhetnénk Lezsák Lakitelek „Népfőiskoláját” – akkor a „politikai nagyvállalkozás” kifejezés illene rá a leginkább.
Elnéztem Lezsák Sándor önelégült arcát, minket lesajnáló dicsekvését, és azt láttam, hogy számára ez így nagyon rendben van. Az, hogy a magyar parlament alelnökeként saját magának szavazza meg a milliárdos közpénzeket – számára természetes…
Felfoghatatlan, hogy hogyan jutott ide Magyarország!
