Áder majd a jövő héten vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. december 14.

Belpol

Az Európa Tanács azt kérte, hogy aláírás helyett küldje vissza az Országgyűlésnek.

A közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát a jövő héten végzi el a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szerdán elfogadott jogszabályt még nem küldte meg az államfőnek.

A KEH közleménye szerint Áder János köztársasági elnök, ahogy az elmúlt hat év során minden esetben, most is eleget tesz az alaptörvényében lefektetett jogainak és kötelezettségeinek, kellő körültekintéssel vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányosságát. 
A Sajtóigazgatóság ezt azután tudatta, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken Áder János államfőhöz fordult a közigazgatási bírósági rendszer tervezet létrehozása ügyében, és arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy aláírás helyett küldje vissza azt az Országgyűlésnek. 
A jogszabály szerint a közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával. A bíróságo 2020 januárjától működnek majd.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.