Akadémikusok tiltakoznak az MTA költségvetésének einstandolása ellen

  • narancs.hu
  • 2018. június 15.

Belpol

„A CEU-ügy után ez újabb súlyos támadás a tudomány autonómiája ellen.”

Mint azt tegnap megírtuk, a 2019-es költségvetés tervezete a Magyar Tudományos Akadémiától az újonnan létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz sorolná át az MTA kutatóintézeteinek költségvetését.

Az akadémikusokból álló Stádium 28 kör késő este közleményben tiltakozott a kormány tervezete ellen.

„A CEU-ügy után ez újabb súlyos támadás a tudomány autonómiája ellen. A minisztérium, rendelkezve a kutatóintézetek költségvetéséről, jogot formálhat arra, hogy kutatási programjuktól személyzeti döntéseikig minden anyagi vonatkozású kérdéssel kapcsolatban feltételeket szabjon. 
A korábbi hasonló intézkedések ismeretében nem meglepő, de felháborító, hogy a kormány ezt a magyar tudomány teljesítőképességét alapvetően veszélyeztető támadást az MTA-val való egyeztetés nélkül, puccsszerűen vezette fel, ezzel a költségvetési tárgyalások idején eleve védekező helyzetbe hozva az akadémiát” – írják a Facebookon közzétett szövegben.

Az Indexnek közben az MTA kommunikációs főosztálya megerősítette, hogy az Akadémia ma rendkívüli ülést tart, melyen részt vesz Palkovics László innovációs miniszter is. Hivatalos reakció ez után várható.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.