Interjú

"Aki a stratégiai célt elfogadja, azzal egyeztetni fogok"

Baán László kormánybiztos a múzeumi negyedrõl

  • Szőnyei Tamás
  • 2011. december 28.

Belpol

Ősszel kormányhatározatok születtek egy új nemzeti közgyûjteményi épületegyüttes létrehozásáról és ezzel összefüggésben a Magyar Nemzeti Galériának a Szépmûvészeti Múzeumba történõ beolvasztásáról. A szakmai egyeztetést és hatástanulmányokat nélkülözõ intézkedés ellen tiltakozva lemondott a galéria fõigazgatója, Csák Ferenc. A Szépmûvészetit irányító Baán László immár kettõs funkciójában beszél terveirõl.

Magyar Narancs: Mi volna, ha a kormány februárban nem veti el a Szépmûvészeti térszín alatti bõvítésének - és ezzel együtt a Hõsök tere arculatát is megváltoztató, felszín feletti kõkubus építésének - tervét? Akkor most itt építkezés zajlana, és nem beszélnénk semmiféle intézményi összevonásról?

Baán László: Igen, akkor itt egy nagy munkagödör lenne, vagy éppen már fednék is be, és jövõ októberben megnyílna az átalakított és kibõvített Szépmûvészeti Múzeum. Ha ez így lett volna, akkor most valószínûleg nem lenne szó hosszú távú elképzelésekrõl és új múzeumi negyed építésérõl az Ötvenhatosok terén. De már a februári kormányhatározat kommunikációjában szerepelt, hogy a kormány nem a térszint alatt, hanem fölötte, egy tágabb fejlesztés keretében képzeli el a Szépmûvészeti bõvítését. Ezt követte fél évvel késõbb a döntés az új múzeumi negyedrõl és a kormánybiztosi kinevezésemrõl.

MN: Nehéz elképzelni, hogy a spórolás szándéka indokolta az eredeti bõvítési terv leállítását, hiszen egy sokszorosába kerülõ beruházás merült fel.

BL: Valóban nem volt benne a kormány érvrendszerében a spórolás. Nem tudok konkrétabbat mondani annál, mint hogy a felszín alatti bõvítésre nemet mondtak, és egyúttal világossá tették: elkezdhetünk gondolkozni egy átfogóbb, komplex fejlesztésben.

MN: De ki az a mi?

BL: A kulturális tárca és a tervezett beruházás leállításában érintett intézmény, vagyis a Szépmûvészeti Múzeum vezetése, hiszen nekünk továbbra is szembe kell néznünk mindazokkal a gondokkal, amelyek megoldását a korábbi tervek célozták. A múzeumi negyed már Tarlós István fõpolgármesteri kampányában fölmerült: a Nyugati pályaudvar melletti vasúti területre, ahová néhány éve a kormányzati negyedet elképzelték, de ez nem volt istenigazából végiggondolva. A február óta eltelt idõben, a Nefmi tárca-elõterjesztésében kristályosodott ki, hogy a kormány rá tud bólintani az egykori millenniumi fejlesztések szerves folytatásaként megvalósuló múzeumi negyedre.

MN: Pont ez a felhördülés oka: a szakma bevonása nélküli döntés. Máshol akár éveken át viták, egyeztetések zajlanak hasonló esetekben.

BL: Mindig azt hangsúlyozom: a kormányhatározat nem arról szól, hogy márpedig ez a múzeumi negyed így és így épül föl, s fél év múlva már dübörög az építkezés. Engem azzal bíztak meg, hogy a koncepcióját tegyem le az asztalra, kétéves egyeztetési folyamatot követõen, 2013 októberéig. Megjegyzem, a "mihez miért ne fogjunk hozzá" sportágban az elmúlt húsz évben az állami intézményrendszer kiemelkedõen teljesített - ha a kiegyezést követõ idõszakot hasonló attitûd jellemezte volna, akkor annak a Budapestnek, amit ma annyira szeretünk, a harmada se állna. Magyarán most a kormány kijelölt egy stratégiai célt, a végleges döntést pedig 2013 õszén fogja meghozni.

MN: De nem így néz ki, hiszen eldöntötték a Nemzeti Galéria és a Szépmûvészeti összevonását, a múzeumi negyed megvalósításának elsõ intézkedéseként.

BL: Két dologról van itt szó. Az elsõ a tervezett múzeumi negyed és azzal összefüggésben a két gyûjtemény fizikai egyesítése, a másik pedig a két múzeum mûködtetésének intézményi-adminisztratív összevonása. Ezeket külön kell választani. A múzeumi negyed tervétõl teljesen függetlenül biztos vagyok benne, hogy ebben a gazdasági helyzetben, az elkövetkezõ hónapokban a kulturális tárca több más országos intézményt is össze fog vonni szervezetileg. A Szépmûvészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria 2012. március 1-jétõl egységes irányítás alá kerül. Ez most pusztán adminisztratív egybeszervezést jelent: a funkcionális osztályok, a gazdálkodás, az iratkezelés, az üzemeltetés és a többi közös szervezeti egységekbe kerül, de a gyûjtemények, a gyûjteményi egységek önállósága nem csorbul. Amíg nem lesz új épület, a galéria továbbra is a Várban fog mûködni. Az új múzeumi negyed koncepciójának kidolgozására és a tervpályázati kiírás elõkészítésére két év szorosan, de elegendõ. Egyeztetni fogok minden érintett szervezettel, ez kezdõdött el a legnagyobb hazai múzeumszakmai szervezet, a Pulszky Társaság konferenciáján, melyet követõen a társaság elnökségével és az ICOM (International Council of Museums - a szerk.) Magyar Nemzeti Bizottságának vezetõségével is tárgyaltam. Mindkét grémium üdvözölte a múzeumi negyed tervét, és részvételérõl biztosított a koncepció kidolgozásának folyamatában.

MN: Fordítva látszik: a közös gondolkodást megelõzte a döntés a múzeumi negyedrõl. Nem inkább elõbb kellett volna kitalálni, hogy mit lenne érdemes megvalósítani, és mennyibõl?

BL: Erre a kitalálásra lett kitalálva az én funkcióm. Megismétlem: engem az egyeztetéssel, a koncepció kidolgozásával bíztak meg. Ami pedig azt az önmagában is kissé abszurd kérdést illeti, hogy a kormány az elõttünk álló kétéves egyeztetési folyamat megkezdése elõtt vajon miért nem kezdett el egyeztetni "a szakmával", nos, ezt érdemes más oldalról is megközelíteni. A múzeumi negyed kérdése jó ideje napirenden van. Összejött-e ez ügyben valaha is "a szakma" önmagától, hogy ezen elkezdjen gondolkozni? Vagy például a szakmai egyeztetést most olyannyira hiányoló mûkritikusi szervezet letett-e valaha is az asztalra egyetlen koncepcionális anyagot bármilyen múzeumszakmai kérdésben (az AICA magyar tagozatának vezetõje, Mélyi József publicisztikáját lásd: NDK vagy Hollandia, Magyar Narancs, 2011. november 3. - a szerk.)? Sem ez, sem az nem történt meg. Most a folyamatot elindító kormányhatározat született meg, ami alapján elkezdõdhetnek a szakmai egyeztetések. Kitûzték a stratégiai irányt, és két évet hagytak a részletek kidolgozására. Meggyõzõdésem, hogy a terv hasznára válik a magyar múzeumügynek, Budapestnek és az országnak.

MN: Ezek szerint mégiscsak van terv? Mit takarnak "az új nemzeti közgyûjteményi épületegyüttes létrehozásának elõzetes irányai"?

BL: Sose állítottam, hogy nincsenek tervek. Az egyeztetésre való nyitottság nem kell, hogy üres fejjel párosuljon, vagyis hogy a kormány elõzetes tervek, irányvonalak nélkül kezdjen bele egy koncepcionális egyeztetési folyamatba. Ezek az irányvonalak röviden a következõek: az Ötvenhatosok terén - a washingtoni National Mallhoz hasonló, hosszú, de viszonylag keskeny sávban - legalább két új múzeum épülne. Az egyik a Szépmûvészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria egyesített gyûjteményének modern anyagát bemutató, munkanéven Új Képtárnak nevezett épület, a másik pedig a Magyar Fotográfia Múzeuma, amely Kecskemétrõl kerülne Budapestre. Abszurd, hogy a magyar képzõmûvészet nemzetközileg legismertebb ágának kiemelkedõ rangú, egymillió darabos gyûjteménye ma egy évi háromezer látogatót vonzó intézményben van. Ez felfoghatatlan pazarlás és kihasználatlan lehetõség. Ha a következõ évtizedben csak egyetlen múzeumot építhetnénk, azt a fotográfiának kellene kapnia - méghozzá ikonértékû épületet. Ettõl még természetesen Kecskeméten is megmaradhat a jelenlegi kiállítótér. Hogy ezen túlmenõen lesz-e további gyûjtemény a múzeumi negyedben, arról ma biztosat nem mondhatunk, mindenesetre komolyan felmerült a Néprajzi Múzeum itteni elhelyezése is. Nemzetközi tervpályázat lesz. Az elmúlt két évtizedben - hogy az azt megelõzõ négyrõl ne is beszéljünk -, nem volt egyetlen nemzetközi tervpályázat útján megvalósult közberuházás sem ebben az országban. Méltányos volna elismerni a kormányzat ez irányú kezdeményezését ebben az európai léptékû és igényû projektben. A koncepcionálási folyamat során minden releváns véleményre figyelmet fogok fordítani: mindazokkal, akik a kormánydöntésben foglalt stratégiai célt elfogadják, egyeztetni fogok a fejlesztés ezernyi részletérõl, akik nem, azokkal legfeljebb vitázni tudok.


MN: Marosi Ernõ mûvészettörténész publicisztikájában (Szépmûvészeti olvasztótégely - Narancs, november 24.) bûnnek nevezte a két múzeum egyesítését, mondván: a Szépmûvészeti gyûjteménye alkalmatlan arra, hogy megteremtse a Nemzeti Galéria gyûjteményének nemzetközi kontextusát.

 

BL: Ez egy fontos szakmai vélemény, amire szívesen reagálok, de elõbb hadd szóljak pár szót az írásból tipográfiailag is kiugratott állításra, mert jellemzõ a szerzõ érvelési logikájára. Ezek szerint "szóba került", hogy állami múzeumok raktárkészletébõl eladásra kerülhetnének "fölösleges" képek, és ez ellen most bizony küzdeni kell. Ki "hozta ezt szóba", hol, mikor? Sajátos kommunikációs harcmodor ez: földob egy pletykaalapú rémképet, aminek semmi köze a két intézmény egyesítéséhez vagy bármiféle állami akarathoz, viszont lángpallossal lehet hadakozni ellene. Tudomásom szerint kormányzati szinten soha nem merült fel, hogy mûtárgyakat adnának el állami gyûjteményekbõl. Ma minden egyes, múzeumban belistázott mûtárgy a magyar állam, a Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. tulajdonában áll. Alapelv, hogy nincs és nem lesz mûtárgyeladás. Létezik viszont egy kiskapu: a mûtárgycsere. 2004 óta, amióta a Szépmûvészetit vezetem, egyetlen mûtárgycseréhez sem járultam hozzá. Ugyanez nem mondható el sem a Szépmûvészeti, sem a Nemzeti Galéria korábbi gyakorlatáról: azelõtt csere útján kikerültek állami tulajdonból mûtárgyak - én ezt a gyakorlatot a Szépmûvészetiben leállítottam.

A másik hasonló példa a sajátos érvelésre a kisszebeni fõoltár sorsa: Marosi Ernõ ezt hozza fel elsõként arra, hogy mi a baj az intézményi egyesítéssel, azt sejtetve, hogy ha ezt a remekmûvet eddig nem restaurálták, akkor annak most aztán végképp befellegzett, az intézményegyesítés után nem is fogják. Hogy van ez? Tán nekem vagy az egyesítésrõl szóló kormánydöntésnek róható fel, hogy a galériában az elmúlt negyven évben nem jutottak a restaurálás végére? Valóban megérne egy komoly elemzést, hogy amennyiben a galériában volt és van megfelelõ szakembergárda - mint ahogy volt és van -, akkor mi akadályozta meg a magyar reneszánsz egyik legjelentõsebb emlékének teljes körû restaurálását. Egy biztos: a középkori magyar mûvészet e remeke az elmúlt négy évtizedben nem volt a Nemzeti Galéria stratégiájának fókuszában, mert ha ott lett volna, akkor a restaurálás már rég befejezõdött volna. Vagy ha fókuszban volt, és mégsem sikerült ezt a munkát elvégezni, az szintúgy súlyos problémákra utal. Állítom, hogy a meglévõ kutatói és restaurátori kapacitás négy-öt éven belül lehetõvé teszi a kisszebeni Keresztelõ Szent János-oltár restaurálásának befejezését, ami meg is fog történni. Meggyõzõdésem, hogy az újraegyesített Szépmûvészeti és Nemzeti Galéria a két eddig különálló intézményhez képest jobban fog tudni szponzori, állami vagy külföldi támogatást szerezni kiemelt céljaihoz, így ennek a remekmûnek a restaurálásához is. Az egyesített intézmény vezetõjeként elsõdleges feladatom lesz, hogy fölmérjem az ehhez hasonló problémákat, és a magyar mûvészet értékeinek hatékonyabb megõrzése és nemzetközi pozícióinak és prezentációjának javítása érdekében újrastrukturáljam az eddigi mûködési stratégiát. Ide tartozik, hogy ugyan a magyar mûvészet remekmûvei számos alkalommal eljutottak külföldre, de az elmúlt évtizedekben soha nem kerültek be önálló kiállítással a nagy európai kánonképzõ és -fenntartó intézmények egyikébe se. Illetve egyszer bekerültek: két éve, a londoni Royal Academybe, a Szépmûvészeti Múzeum gyûjteménye biztosította feltételekkel és kontextusban. Ezt a stratégiai célt is segíteni fogja az intézményegyesítés. Egyébként azért is ellentmondásosnak érzem Marosi Ernõ véleményét, mert miközben elutasítja a Szépmûvészeti és a galéria integrációját, addig a tizenkilenc megyei múzeum "helyzetének rendezésére" helyesnek tartaná egy "központosított szervezet" létrehozását - amit egyébként a megyei múzeumok jövõ évtõl esedékes helyzetében magam is támogatok. Záhonytól Sopronig kívánatos a múzeumi integráció, a Szépmû és a Nemzeti Galéria újraegyesítése pedig a végromlás kezdete?

MN: Térjünk vissza a kiindulóponthoz, a galéria magyar és a Szépmûvészeti nemzetközi anyagának viszonyát érintõ felvetéshez.

BL: Az egykori birodalmak fõvárosainak legnagyobb múzeumaiban történelmi okokból eredõen igen jelentõs nemzetközi anyagot õriznek. De nem ezekkel kell összevetnünk a magunk helyzetét. A velünk összevethetõ méretû európai nemzeti gyûjtemények mindegyikében együtt van nemzeti és nemzetközi anyag, és vitathatatlanul mindenütt sokkal erõsebb a nemzeti. Ennek a bizonygatása a Szépmûvészeti és a Nemzeti Galéria gyûjteményének viszonylatában merõ közhely, és nem jelent releváns érvet a gyûjteményegyesítés ellen. Tény, hogy egy egyesített nemzeti mûvészeti gyûjteményben nálunk is csak részleges lehet a nemzeti mûvészet európai kontextusa, de ez az egykori birodalmi gyûjteményektõl eltekintve mindenütt igaz. A valódi kérdés tehát az, hogy azért, mert nem teljes, csak részleges a nemzetközi kontextus, már egyáltalán nincs is rá szükség? Hagyjuk inkább továbbra is karanténban a magyar anyagot? Én azt állítom, hogy a Szépmûvészeti, amely Bécs és Szentpétervár között a legjelentõsebb európai gyûjtemény, igenis bõségesen ad releváns értelmezési pontokat a galéria hazai anyagához. Akár egyetlen mûtárgy is alkalmas lehet erre, mint például egy Cézanne-csendéletünk a Nyolcak-kiállításon.

MN: Hogyan érik majd össze a Szépmûvészeti és a Nemzeti Galéria gyûjteménye?

BL: Két szakaszról kell beszélnünk. Az Új Képtár felépültéig, a mai elképzelés szerint 2017-ig mindkettõ marad a helyén. Ez idõ alatt kell kidolgozniuk a két múzeum szakembereinek közösen, hogy mely gyûjteményrészek kerüljenek a majd alapvetõen a régi mesterek mûveit bemutató Szépmûvészetibe és melyek a modernitás mûvészetét bemutató Új Képtárba. De mindkét helyen végre ismét együtt lenne a magyar és az európai anyag, ahogy az a legszélesebb európai gyakorlat: a két épület leendõ állandó kiállításának anyagát mûvészettörténeti korszakhatárok, és nem a nemzeti elv alapján választanánk szét. Kevés szebb feladatot tudok elképzelni egy szakmáját szeretõ mûvészettörténész, muzeológus számára, mint hogy kizárólag szakmai szempontoknak megfelelõen megálmodjon egy vadonatúj képtárat. Csökkenni fog az ellenérzés és bizonytalanság, amint ezen kezdenek el gondolkozni.

MN: Mekkora összeg és milyen forrásból áll majd az új beruházás rendelkezésére?

BL: Ez a beruházás a 2014-tõl induló, új hétéves EU-költségvetési ciklus egyik elsõ hazai nagyprojektje lehet. 100-150 millió euró körüli összegrõl lehet szó, attól függõen, hogy végül mely intézmények kerülnek ide. Ennek legfeljebb tíz százalékát kell majd a hazai költségvetésbõl fedezni. 100 millió euró mai árfolyamon körülbelül 30 milliárd forint, ennyibõl nem egészen tíz kilométer autópálya épülhetne. Ha így nézzük, akkor ez a múzeumi negyed minden tekintetben ésszerû beruházás, hiszen önmaga és az az intézményi szövet, amibe beágyazódik, egyedülálló kulturális-rekreációs városi teret képez majd, új turisztikai vonzerõt fog jelenteni Budapest számára.

MN: A közgyûjteményi szféra egészét érintõ, elbocsátásokat eredményezõ 20 százalékos költségvetési elvonás idején ez eléggé irreális terv és bosszantó érvelés.

BL: Bármilyen furcsán hangzik, mégis sokkal biztosabbnak tûnik a megvalósítása, mint akárcsak annak elõre látása, hogy milyenek lesznek itthon egy év múlva az állami intézményfinanszírozás körülményei. Abból indulok ki, hogy két év múlva is lesz Európai Unió, ebbõl következõen lesznek uniós támogatási pénzek, és ha a múzeumi negyed kiemelt projektként értelmes formában a kormány asztalára kerül, akkor meg is valósulhat. Magyarországon a közszférában jó ideje nincs kellõ tere a stratégiai gondolkodásnak, és ezért nincs elegendõ jó, elõkészített, az ország érdekeit sokrétûen szolgáló projekt az uniós források felhasználására. Szerintem a múzeumi negyed minden ízében az lehet.

Amit nem érint

Az egyesített Szépmûvészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria kormánybiztosaként Baán László nem foglalkozik azzal, hogy az MNG kiköltözése esetén mi kerülne a helyére: a budai vár és benne a Királyi Palota hasznosításának koncepciójáért egy másik kormánybiztos, Zumbok Ferenc felel.

A múzeumi együttes számára elképzelt tér 56-os emlékmûvét Baán méltónak tartja, hogy a helyén maradjon. Elmondása szerint a katolikus egyház nem akarja ugyanitt újraépíteni a Rákosi-érában lerombolt Regnum Marianum templomot, amelynek hûlt helyére ma egy kereszt emlékeztet. A Ludwig Múzeumot egyáltalán nem érintené a beruházás, a Mûcsarnokot pedig csak annyiban, hogy új környezetbe kerül.

Neked ajánljuk