KGST-s múltú, moszkvai központú tudományos kutatási intézet jelent meg Budapesten
A kémbank után újabb orosz szervezet nyitott fióktelepet.
A kémbank után újabb orosz szervezet nyitott fióktelepet.
Az akcióval minden magyar épségben hazatérhetett Szudánból – mondta a miniszter.
A Sándor-palota megvédte a magyar népet. De nem! Nem is a derék palota védte meg a magyar népet, hanem maga Novák Katalin személyesen. Kitől védte meg, muszkától, ukrántól, Brüsszeltől? A magyar kormánytól. De nem! Nem is a kormánytól, hanem önmagától: a népet a néptől.
A nagyobb városokban csak 30 ezer főre kell egy postahivatalt fenntartani az eddigi 25 ezer helyett.
Máig rejtély, kik és miért lopták el sírjából Tisza István vagy később Kádár János koponyáját. A Tisza koporsójában található értéktárgyakat a tettesek nem vitték el.
Üzemeltetői hozzájárulás díj és szakfelügyeleti díj címén több tízezer forintot.
A privát laptopokba már nem akar benézni az állam.
Feljelentést tesz az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.
Megkezdte büntetését Baracskán a népszerű zenész.
Több mint két órás vita után döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Miközben a NER-közeli média folyamatosan helyesbítésekre és sérelemdíjak fizetésére kényszerül.