Lazítana a sajtóban elkövetett rágalmazás és becsületsértés büntetésén a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2023. április 26.

Belpol

Miközben a NER-közeli média folyamatosan helyesbítésekre és sérelemdíjak fizetésére kényszerül.

Módosítaná a Btk. rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó paragrafusait a sajtótermékek és médiaszolgáltatás esetében a Fidesz. Kocsis Máté frakcióvezető és helyettese, Halász János kedden benyújtott módosítása alapján a jövőben elkerülhetné a  büntetést rágalmazás és becsületsértés miatt, aki a „közügyek szabad megvitatásakor”, sajtótermékben vagy a médiában követi el azt. Egyetlen homályos kitétel van, hogy cselekménye nem irányulhat a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.

A két politikus szerint ez „dekriminalizációt” jelent, és az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága egybehangzó és következetes álláspontjával összhangban „a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás jogának gyakorlását” szolgálja.

A közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén csak végső esetben lehet a büntetőjog eszközéhez folyamodni, mivel a sértett sajtó-helyreigazítási eljárás, illetve személyiségi jogi per útján is jóvátételt nyerhet mind erkölcsi, mind anyagi értelemben. 

Általános jogelv, hogy a büntetőjog nem tartalmazhat olyan tilalmakat, amelyek hatása nagyobb hátrányt okoz, mint amelytől vissza kíván tartani, és nem használható fel olyan célok elérésére, amelyek más alkalmas eszközzel is elérhetőek, kiválthatóak - fejtették ki. Kitértek arra is, hogy bár az európai országok nem egységesek a rágalmazás és a becsületsértés szabályozása tekintetében, a büntethetőséget kizáró okok meghatározása során a fenti elv érvényesül, illetve egyes országokban nem bűncselekmény a rágalmazás, becsületsértés, és kizárólag polgári jogi kereset nyújtható be ilyen jellegű sérelmek orvoslása érdekében.

A Btk. jelenleg a rágalmazást akár két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, míg ha valaki a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít akkor egy évig, ha nyilvánosságra hozza akár három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. A becsületsértés esetén egy évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A törvényre valószínűleg azért van szükség, mert a NER-közeli média egymás után veszíti a sajtópereket, miután lejárató anyagokat közölnek ellenzéki vagy kormánykritikus szereplőkről. A lista szinte a végtelenségig bővíthető, de álljon itt két példa: Juhász Péterről 16 pontban hazudtak, de nem hajlandók beolvasni a helyreigazításokat. Februárban Donáth Anna nyert per a TV2, a Ripost és az Origo ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.