A svájci farkas ügye: rendszerhiba vagy a nagy számok törvénye?

Ez meglőtte, az hazavitte

Belpol

Háromszor annyi sportvadász van ma Magyarországon, mint a hatvanas években, s a számuk évről évre nő. A tanfolyamokon a NER-lovag mellett 17 éves gimnazista és természetjáró informatikus is ül. Vajon mi történne, ha ezt a sportot betiltanák?

Egy ismeretlen emberre és testületileg a vadászokra lett dühös az egész ország a Svájcból érkezett farkas (lásd: Farkas a mesében, Magyar Narancs, 2023. március 23.) elveszejtése miatt. Azon kívül, hogy az állat jeladója előkerült a Hernád folyóból, több információt nem osztott meg a nyilvánossággal a Nemzeti Nyomozó Iroda, amely büntetőeljárást indított természetkárosítás miatt. Azt sem közölték, megvan-e a tetem. Hírek szóltak arról, hogy a rendőrök ez ügyben nyomozva előbb eltévedtek, nem abba a házba mentek be, ahová kellett volna, de hivatalosan még gyanúsított sincs. Évekbe telhet, mire jogerős ítélet születik az ügyben, és kiderül, ki vagy kik lőtték ki a farkast.

Medve, keselyű

2017-ben tíz ember állt a Balassagyarmati Törvényszék előtt. Az elsőrendű vádlott 2014. május 10-én Salgótarjánban, az úgynevezett eprestelepi vadászterületen rálőtt egy kétéves hím medvére. Eltalálta, de a medve elmenekült. A vadász segítségül hívta a kilencedrendű vádlottat – aki aznap a vadásztársa volt –, de este tízig nem lelték meg az állatot. Másnap reggel a megbeszélt helyen már egy egész csapat vadász találkozott. Keresőkutyákat is vittek, hogy a sebzett állatot biztosan megtalálják. Az egyik kutya végül nyomra vezette őket, a medve még élt, ezért a másodrendű vádlott kétszer fejbe lőtte. Lefényképezték, kötéllel az egyik kocsihoz húzták a tetemet. Az ötöd- és hatodrendű vádlott elment, a kilencedrendű vádlott autóján a harmadrendű lakásához vitték a medvét. Megnyúzták, a bőrét besózták. A bundát az elsőrendű vádlott vitte magával, a koponyát pedig a hetedrendű. Ezeket a bizonyítékokat később a nyomozók megtalálták, a húst nem.

A medve fokozottan védett állat, egy példány természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

A rendőrök az elsőrendű vádlottnál még találtak 154 olyan lőszert, amelynek a tartására nem volt engedélye. Így társtettesként elkövetett természetkárosítás és lopás mellett lőszerrel való visszaéléssel is megvádolta az ügyészség. A törvényszék mindezért jogerősen 2 évi, 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre, 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, és 5 évre eltiltotta a vadászati tevékenységtől. A másodrendű vádlott első fokon 1 év 6 hónapot kapott, szintén felfüggesztve, jogerősen viszont 1 évet és 600 ezres pénzbüntetést, de a büntetett előélet terhe alól mentesítették, az indokolás szerint azért, mert az ő tetteinek súlya kisebb, mint az elsőrendűé. A többiek büntetése enyhébb.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyomozó hatóság idén januárban azért emelt vádat, mert egy szabolcsi gazdaságban a fővadász utasítására két beosztottja 2021 nyarán a fácán- és tőkésréce-nevelő telep közelében egerészölyveket fogott csapdákkal. Ezek is védett állatok. A tetemeket kazánban égethették el, illetve az út mellé dobták, hogy úgy tűnjön, autó ütötte el a madarakat. Mivel ketten beismerő vallomást tettek, segítették is a nyomozást, az állatkínzás miatt indult eljárást egy évre felfüggesztették. A fővadász 2 millió, beosztottja 500 ezer forintot köteles befizetni egy alapítványnak, amely madárkórházat tart fenn.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.