Döntött a főváros: nem fizetnek ki 25 milliárd forintot az államnak

  • narancs.hu
  • 2023. április 26.

Belpol

Több mint két órás vita után döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Szerdán elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a javaslatot, hogy Budapest ne fizessen ki 25 milliárd forint adót az államnak. Ezt az ellenzéki képviselők igen szavazatával és a kormánypártiak tartózkodása mellett fogadták el.

A megszorítócsomagot a készítői túlélőtervnek hívjak, de nem a budapestieknek, hanem a kormánynak szól.

Legfontosabb eleme, hogy a fővárosra kivetett 58 milliárd forintos szolidaritási adóból mindössze 33 milliárdot fizetnének be.

A hvg.hu beszámolója szerint az ülésen Karácsony Gergely arról beszélt, hogy a 2019 óta tartó ciklus válságokkal volt teli, és a kormány kemény elvonásokkal sújtja a fővárost: „vannak olyan helyzetek, amiket nem tudunk és nem is akarunk kezelni.”

Karácsony azt is mondta, a túlélőterv arra elegendő, hogy a város képes legyen tovább működni, azonban hosszú távon így lehetetlen tervezni.

A szerdai gyűlésen molinót feszítettek ki a Fidelitas „aktivistái”. „Könnyű szeretni, de nem teljesíti a feladatát – én szerintem” – szólt a felirat, ami Gyurcsány Ferenctől származó idézet, és a DK elnöke Karácsony Gergelyről mondta.

Wintermantel Zsolt fideszes frakcióvezető azzal vádolta a főpolgármestert, hogy csőddel riogat és nem vállal felelősséget „semmiért”. Csak azt felejtette el megemlíteni, amit a főváros vezetése évek óta mond, hogy Budapest bevételei az utóbbi három évben nem nőttek, működési kiadásaik viszont az energiaválság miatt jelentősen elugrottak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”