Annyi a balhés utas, hogy a vasutasok fegyveres erősítést kértek

Belpol

Sok a balhézó utas, ezért néhány kora reggeli és késő esti vonaton rendőrök vagy vasútőrök is lesznek a 100-as vonalon.

Az erről beszámoló Indóház Online, az iho.hu című vasúti szaklap azt írja, a VDSZSZ Szolidaritás vasúti szakszervezet szerint a Budapest-Nyugati pályaudvar-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vonalon általános jelenség, hogy az este 8 óra után induló vonatokon sok a problémás – menetjegy nélkül utazó, részeg vagy kábítószer hatása alatt álló, hajléktalan – utas, akik a többi utast is zaklatják. Számos fiatal, nem egy esetben csoportosan, ezeken a vonatokon utazik haza buliból, menetjegy és személyes iratok nélkül, a vonatokon alkoholt fogyasztanak, hangoskodnak. A MÁV-Start által rendelkezésre bocsátott testkamera nem minden esetben jelent számukra visszatartó erőt. A bódult állapotban lévők sokszor fel sem ismerik a kamerát, viselkedésüket így nem befolyásolja, ezért több esetben a kamera már csak az utólagos bizonyításhoz elegendő.

"A MÁV-Start felvette a kapcsolatot a Biztonsági Szervezettel, ennek eredményeként a vasútőrök ezen vonatok teljes útvonalára adnak vonatkíséretet, valamint az ORFK és a Készenléti Rendőrséggel is felveszik a kapcsolatot a rendőri jelenlét érdekében" - olvasható a cikkben. A szakszervezet a következő hetekben figyeli, hogy a valóságban mi valósul meg a vonatkíséretből.

A vonatszemélyzet mellett a Készenléti Rendőrség tagjai lesznek a 

  • a Debrecenből 2:31-kor és 4:21-kor Budapest-Nyugatiba induló sebesvonaton,
  • a Nyíregyházáról 18:45-kor a Nyugatiba induló személyvonaton
  • és a Nyugati pályaudvarról 20:28-kor és 22:28-kor Debrecenbe tartó sebesvonaton.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.