Átadták a 3-as metró utolsóként felújított állomásait is

  • narancs.hu
  • 2023. május 22.

Belpol

A Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomások használatba vételével befejeződött a metróvonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.

Az utolsóként felújított állomások átadásán, a 3-as metróvonal rekonstrukciójának záróeseményén, a Nagyvárad téri állomáson Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondta: a felújítással a kormány, a főváros és az EU együttműködése kézzelfoghatóan is testet öltött.

Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott a kormánynak, az EU-nak, a beruházásban közreműködőknek, valamint megköszönte a Budapesten közlekedők türelmét. Azt mondta, a metróvonal felújítása nagy kihívás volt a városnak, de azt reméli, hogy amikor a megújult, akadálymentesített metrót használják az emberek, azt fogják gondolni, hogy megérte. „Itt is szeretném ösztökélni a magyar kormányt, hogy rendezze vitáit az Európai Unióval, hogy a források megérkezhessenek Magyarországra.”

Karácsony Gergely a felújított metrót elsősorban azoknak a gyerekeknek ajánlotta, akik a rekonstrukció alatt születtek, hiszen „végső soron értük csináljuk ezt az egészet.” Az a világ, ami körülvesz minket, láthatóan fenntarthatatlan, és, ha egy új várost, új hazát, új Európát szeretnénk építeni, akkor az nem lehet pontosan ugyanolyan, mint amilyen a régi volt - jelentette ki a főpolgármester, kiemelve: ehhez sokszor bátorság kell, közéleti viták arról, hogyan tud működni és zöldebb lenni a város.

 
Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója és Agnes Monfret, az Európai Bizottság regionális és várospolitikai főigazgatóságának magyarországi programvégrehajtásáért felelős egységvezetője (b-j) a 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomásának avatásán 2023. május 22-én. Átadták a metróvonal Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, ezzel befejeződött a vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.
Fotó: MTI/Mónus Márton
 

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: Európa egyik legmodernebb metróvonalát adják át. A beruházás során felújították a vágányokat, 40 ezer négyzetméter burkolatot tettek le, és a lefektetett erősáramú vezetékek hossza akkora, hogy azok Barcelonáig elérnének. Továbbá, Magyarországon először építettek be ferdepályás felvonókat és a teljes metróvonal akadálymentes. Mintegy 3500 ember dolgozott a felújításon, a metrópótló buszok a felújítás ideje alatt 22 millió kilométert tettek meg.

 
 
Fotó: MTI/Mónus Márton
 

 

A Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfő délelőtti ünnepélyes átadásával véget ért a 3-as metróvonal rekonstrukciója, kora délutántól a szerelvények a teljes vonalon közlekednek és az összes akadálymentesített állomáson megállnak.

A három ütemben zajló munkálatok 2017. november 6-án kezdődtek az északi szakasz lezárásával (Újpest-központ - Dózsa György út állomások között), amit 2019. március 30-án vehettek újra birtokba az utasok. A déli szakasz felújítása (Népliget - Kőbánya-Kispest állomások között) 2019. április 6-tól 2020. október 22-ig zajlott. A középső szakasz (Lehel tér - Nagyvárad tér állomások között) rekonstrukciója ezzel párhuzamosan már 2020 márciusában megkezdődött az Arany János utca és Ferenciek tere állomáson.

A fordítóállomásként kulcsszerepet játszó Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfői átadása egyben az utasforgalmat befolyásoló munkálatok befejezését is jelenti.

A metrófelújítás 225 milliárd forintba került. A BKV közreadott sajtóanyaga szerint az EU felé elszámolható támogatás összege 172,7 milliárd forint, a hazai társfinanszírozás összege pedig 44,7 milliárd. A fővárosi önkormányzat 7,1 milliárd forintot állt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.