Ne felejtsük el az adóbevallást: elkészültek a tervezetek

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. március 16.

Belpol

Elérhetőek az adóbevallások, és az 1+1%-ról is lehet már nyilatkozni.

Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca Facebook-oldalán hétfőn reggel.

A tervezeteket az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az adóhatóság honlapján, és nyilatkozhatnak az adójuk 1+1 százalékról is. Néhány kattintás, és a tervezet automatikusan bevallássá válik,  valamint május 20-ig lehetőség van a módosításra is - ismertette a tárcavezető. Hozzátette: az idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását, és mára véget ért a papír alapú adóbevallások korszaka.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az sms-ben kérheti a tervezet postázását.


A kormány tervei szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is az adóhatóság készíti majd el - mondta Varga Mihály.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.