Interjú

„Az állam, ha problémát lát, akkor megoldásként pofon vág”

Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője

Belpol

A járvány kiélezte az oktatási rendszer problémáit, de a rendkívüli helyzet és a digitális oktatás lehetőséget is adhatna az újragondolására. Az igazi megoldás persze az iskolai autonómia növelése lenne, ehhez képest a rendszer centralizált, és a központ az ideológiai nevelésre koncentrál.

Magyar Narancs: A járványhelyzet miatt rendkívüli tanév kezdődött, a kormány későn tette közzé az amúgy is hiányos ajánlásait, az iskoláknak helyi járványügyi szabályzatokat kell kidolgozni, ráadásul több szakmabeli arra számít, hogy heteken-hónapokon belül újra lezárhatják az iskolákat. A bizonytalanság, illetve a több hónapos kényszerszünet hogyan érinti a diákokat? Átalakíthatja viszonyukat az iskolához?

Horn György: A nyáron hosszú vita után részletesen kidolgoztuk az évindítás teendőit, feltételeit, és értékeltük a tavasz tapasztalatait. Azt hiszem, hogy a tizenévesek nem érzékelik a vírus következményeit, többségük nem veszi komolyan, még influenzának sem tekinti, miközben úgy tűnik, a második hullámban a fiatalok az első számú terjesztők. A Covidtól való félelem alig jelenik meg a gyerekek között. Márciusban és áprilisban ez másképp volt, akkor sokkal komolyabban vették a karantént, a távolságtartást. Be is következett, amitől tartottunk, évindításkor egy hét alatt már két kisiskolában merült fel a közvetett Covid-érintettség. Nálunk, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) ugyanis már elindult a tanév. Egy-egy kisiskolában 50 tanuló és 4–6 tanár „lakik”, önálló lakásuk van a házban – ott nem kell maszkot viselni, de ha az épületben mozognak a gyerekek, akkor igen. Ha egy kisiskolában koronavírus-gyanú merül fel, karanténba kell menniük, és áttérünk az online oktatásra, de az nem érinti a gimnázium többi diákját. Az általános iskolai épület több bejáratát is megnyitottuk, hogy kisebb legyen a tumultus reggel.

Nekem úgy tűnik, ezzel a kérdéssel a kormány nem tud érdemben foglalkozni, hiányoznak a pontos protokollok és a feltételek az intézményi szintű problémák megoldására. Azt mondták, oldják meg az iskolák. Itt látszik igazán, hogy mennyire nem működik a centralizáció. Minden elemét megpróbálták meghatározni az oktatásnak, és az első igazi kihívásnál kihátráltak. A politika az elmúlt években maga alá gyűrte a társadalom alrendszereit, így az oktatást is, a szakmai döntések helyett a politikai szempontok dominálnak – az állam mindent maga akar megoldani, de amikor baj van, akkor menekül a felelősség elől. Szerintem, ha már ebben a kérdésben autonómiát kaptak az iskolák, éljenek vele, ne várják felülről a direktívát. Az iskolák persze tartanak attól, hogy megjelenik náluk a vírus, a vezetők félnek, hogy ők kerülnek be felelősként a sajtóba, ezért több helyen kötelezővé tennék a maszkviselést, ami 6–10 éves gyerekeknél abszurd baromság. Teljesen téves az az elképzelés, hogy a gyerekek majd egymástól távol üldögélnek és szünetben szép sorban sétálnak, mint egy börtönben – ez még a 19. századi tömegiskoláktól is távol áll. Úgy láttam egyébként, hogy a tavaszi elzártságot, kapcsolathiányt nagyon rosszul élték meg a gyerekek, többüknél depresszív tünetek jöttek elő. Úgy tűnik, az iskola szociális funkciója erőteljesebb, mint gondoltuk.

MN: Milyen tapasztalatai vannak a digitális oktatással? Ez segíthet megtalálni az iskola új helyét a társadalomban?

HGY: Nem tudom pontosan, milyennek kellene lennie a jövő iskolájának. Sokszor elmondtam már, hogy az iskola alapvetően egy szörnyű hely – a polgári társadalom szétbombázta az emberi életet magánéletre, közéletre és munkahelyre. Beterelte a gyerekeket egy munkahelyre a kötelező tömegoktatással, és ezzel a gyerek szocializációjának jogát, lehetőségét elvette a családoktól. Kényszerré tette a társadalomba való beilleszkedés természetes állapotát, ami azt is jelenti, hogy nem tud jó iskola lenni, hanem csak igyekezhetünk elfogadhatóvá tenni. Úgy, mint a kórházat vagy a temetőt. A gyerek a 19. század végén került át a családtól a nagyközösség, vagyis az állam fennhatósága alá. Elképzelhető, hogy például a digitális oktatás gyorsítja ennek a modellnek az összeomlását és megújítását. A járvány idején az online oktatás nem járt az oktatási funkciók érdemi sérülésével, sőt néha kifejezetten hatékonynak bizonyult, gyorsabban tanulnak a gyerekek, amiben persze közrejátszhatott az is, hogy otthon mellettük ült a szülő, ami erős motiváció. Két-három hónap alatt nem romlott a tanulási eredményesség, az AKG-ban egy kicsit még jobbak is lettek az érettségi eredményei. Ami nálunk nem volt gond, de az oktatás egészén azért látszik, hogy a leszakadó társadalmi csoportok nem tudnak hozzájutni a szükséges eszközökhöz, és az otthoni körülmények sok esetben lehetetlenné teszik a koncentrációt, sőt magát a tanulást. Emiatt szegregáló, a társadalmi különbségeket felerősítő hatása is van a járványnak.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: A tömeges internetelérés rohamtempóban alakítja át a tudás, az információ jelentését, és mintha az iskola egyre kevésbé lenne képes a releváns tudás elosztásának színtereként működni.

HGY: Valóban, de nemcsak az internet, hanem a demokrácia gyakorlatának szélesedése, a közösségi háló miatt is. A klasszikus iskolában a tanár a katedráról kijelentette, mit kell tudni. Amikor elvették tőle a katedrát, közel került a gyerekekhez, onnantól rajta múlt, hogy nagyobb-e, okosabb-e náluk. Mostanra már ez sincs. Én történeti társadalomismeretet tanítok, de ma már nem mondok fejből adatokat, mert azonnal leellenőriznek. Minden percben kontroll alatt vagyok, és ez helyes is. Az iskola még tematizál, de a tudás megszerzéséhez szükséges tevékenységeket már nem hordozza ő maga. De van még egy fontos, a fent említett szociális funkcióval összefüggő momentum az iskola megújításában: meggyőződésem, hogy a jó iskola kevésbé hasonlít gyárra, munkahelyre vagy hivatalra, és jobb lenne, ha a családszerű működés jellemezhetné. A járvány erre is adhat lehetőséget, de inkább vidéken, falun, ahol esély teremtődött arra, hogy a kisközösség ne munkahelyként működtessen egy iskolát, és előtérbe tolja a közösségi és szocializációs funkciókat. Közben a digitális oktatás, a világháló becsatornázhatja a rendszerbe a „világtudást”. Ezt az esélyt a mikro- és a makroszinten zajló folyamatok egybevágása hozza létre. Az AKG egyébként erre a logikára szerveződött: a kisiskola mintája a falusi kisiskola. A falusi kisiskola viszont arra nem alkalmas, hogy kiemelt szolgáltatást nyújtson: ahhoz kicsi, hogy magasan kvalifikált kémiatanárhoz vagy tornateremhez jusson. Ezért az ott lévők hiába érzik jól magukat, nem versenyképesek a nagyvárosi elit iskolákkal. Az AKG-ban jelenleg 19 kisiskola egyezkedik a közösen használt erőforrásokon. Ez a hálózatos működés az én ideám az oktatási rendszerekre: a hálózatban működő intézmények a társadalomban is autonóm módon az adott helynek megfelelően képesek egyszerre a világtudást átadni és a normális, vagyis családszerű szocializációt biztosítani. Ebben az ideában az iskola igazodik a gyerekhez, és nem a gyerek az iskolához. Magyarországon a 2010-es oktatáspolitikai fordulat óta ennek az ellenkezője zajlik: nem az adott közösségek csinálnak iskolát, az állam a megrendelő, amely ha problémát lát, akkor megoldásként pofon vág. Ezért lett szükség az iskolarendőrségre is.

MN: Az iskolaőrség a magyar oktatási rendszer friss vívmánya, ami erőszakszervezetként a lehető legtávolabb áll a családi jellegtől. Illetve, ha az, akkor borzasztó családi minta.

HGY: Amikor elkezdődtek a tanárverések a 2000-es évek elején, úgy gondoltam, ez annak a folyamatnak a mellékterméke, hogy az iskola egyre kevésbé hivatalszerű, és a leszakadó társadalmi csoportok egy része már nem fél az igazgatótól, tanártól, nem retteg attól, mi történik, ha ellenáll. A tanár többé nem tölti be a rendőr szerepét, ami egyáltalán nem idegen az iskolától mint intézménytől, hiszen a tömegek számára a kötelező iskola erőszakszervezetként manifesztálódott. Ez megváltozott a 90-es években, az autonóm iskola elkezdett felelni azért, amit és ahogyan csinál. Csakhogy eszkalálódott ez a folyamat, és az erőszak bekerült az iskolába, rejtett és nyílt formában. Nem veszem a bátorságot magamnak arra, hogy a kollégáimnak azt mondjam, tessék jobban dolgozni, de a szívem mélyén mégiscsak ezt gondolom erről. Biztosan jogos igény, hogy az eszköztelenség érzete miatt valamilyen külső segítséghez folyamodnak, de hatékonyabb volna, ha az adott közösség mindennapjait ismerő, szerves részét képező hiteles pedagógus rendelkezne valamilyen szintű pszichológiai ismeretanyaggal. Nem tudom, mi a helyes válasz erre a problémára, de az biztosan rossz, hogy az állam elrendel valamit. Az iskolaőr is tehetetlen magával a jelenséggel szemben, ugyanis épphogy beviszi az agressziót. Az erőszakos gyerek a családból hozza az erőszakot, tehát ha bevisszük az iskolába is, akkor csak kiterjesztjük az erőszak mintáját. Ha az iskolarendőr kényszerítő eszközöket alkalmaz, az egy minta, még ha néha hatékonyabbnak is tűnhet, mint az, hogy üljünk le és beszéljük meg. Igaz, a rendszer nem fog megváltozni pusztán a jóindulattól sem. Erről van egy anekdotám: Lóránd Ferenc, a magyar pedagógia egyik nagy alakja elment dolgozni egy javítóintézetbe, és próbálta meggyőzni a tanítványait arról, hogy nem érdemes egymástól lopni, úgyhogy kitette a pénztárcáját az asztalra. Kettő perc múlva eltűnt. De vannak más eszközök is, hogy pontosan melyek ezek, azt az adott közösségnek kell tudnia. Ezt a keresést kellene elősegítenie az államnak.

MN: Részt vett a rendszerváltás utáni első Nemzeti alaptanterv megalkotásában. Mit gondol az új NAT-ról?

HGY: Akkoriban a műfaj ellen is tiltakoztam, azon az állásponton voltam, hogy nem kell Nemzeti alaptanterv. Az volt a logikám, hogy a tanárképzés mellett nem kell külön megmondani, mit tanítsanak, hiszen miért tanítanának a tanárok mást, mint amit megtanultak tanítani. A tanárok természetes részei a kultúrának. Ezt az álláspontomat némileg felülírtam, arra jutottam, hogy egy alaptanterv segítheti az oktatási rendszer egészének fejlődését. A törvényalkotás idején, 1996-ban lényegében tiltakozóként vettek be az úgynevezett hetes bizottságba, annak a munkának lett eredménye az első rémületes, telefonkönyvre hasonlító alaptanterv. A 2000-es évek végére lerövidült a NAT, hogy aztán újra vastagodni kezdjen. Ez utóbbi tisztán politikai folyamat eredménye: Wass Albert nem azért került bele, mert eddig nem lehetett volna benne, hanem mert az adott politikai kurzusnak célja, hogy átalakítsa a társadalmi közgondolkodást. Ez egy kulturális ellenforradalom, elsősorban a történelem- és irodalomoktatás területén – nacionalista fordulat, amit a rendszer át akar vinni a kultúrán is, így nincsenek pedagógiai vonatkozásai. Nem lehet érdemi vitát folytatni a NAT-ról, mert a vita valójában nem a NAT-ról szól. A cél az ideológiai nevelés, formálás, a NAT csak eszköz. A szakmának pedig nincs meg az ellenálló képessége. Persze, eleve olyanokat választanak ki szakpolitikai tisztségekre, akik vagy egyetértenek ezzel az ideológiával, vagy úgy tesznek, mintha. Utóbbiak vannak egyébként többen. Nincs olyan pedagógus, aki ne hinne abban, hogy az osztályteremben azt és úgy kell tanítania az adott osztályközösség gyerekeinek, amire szükségük van.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Megfigyelhető egy elvándorlás az állami iskoláktól az egyháziak és az alapítványi fenntartásúak felé, mindeközben az alaptantervtől való eltérés is egyre nehezebb. A legutóbbi törvénymódosítás óta elvileg az alternatív iskolák maximum 30 százalékban térhetnek el az alaptantervtől.

HGY: Az állam jelentősen támogatja az egyházi iskolákat, és már nincs olyan igény, hogy egy kistelepülés egyetlen iskolája világnézetileg semleges legyen. Magyarország nem keresztény ország, ez inkább központi szándék, mégsem tiltakozik szinte senki ez ellen. Az egyházi iskolák kétszer annyi támogatás kapnak, mint az alapítványiak, ezért anyagi érdekből is megéri egyházi iskolának lenni. Az alapítványi fenntartású iskoláknak viszont mostanra már lényegében harcolniuk kell azért, hogy működhessenek, az eltérő pedagógiai programot bizonyítani és engedélyeztetni kell, ráadásul megmondják, milyen mértékben lehet eltérni. Az persze nem világos, vajon minek a 30 százalékáról van szó, hiszen a program egy rendkívül összetett, sokelemű rendszer. Amikor megkérdeztem Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól, a válasz az volt, hogy a tantárgyszerkezethez kell igazodni. Ezt meg is próbálta minden alternatív iskola. Valójában a 30 százalék csak annyit jelent, hogy mivel a miniszter joga az engedélyek kiadása, ezzel üzen a programalkotóknak, hogy vegyék figyelembe az alaptantervet, és ne legyenek túl radikális eltérések. A miniszter minden működő alternatív iskolát engedélyezett, tehát nem konfrontatív a politikai szándék. Ettől még ez jelentős probléma, mert ez beavatkozás az iskolák saját programalkotó mechanizmusaiba, ami nem új, de ilyen mértékben nem volt rá példa. Mi is felülvizsgáltuk a pedagógiai programunkat, igyekeztünk megfelelni a törvényszövegnek. Az AKG 32 éve alatt 29-szer módosítottuk, ezek jelentős része a saját önfejlesztő, korrekciós igényünk következménye, így keresi önmagát, a saját helyét az iskola. A külső beavatkozás ezt megzavarja, elveszi az önkorrekció lehetőségét az iskolától, és odaadja a miniszternek. Ez nem jó, de nincs választásunk. Mindemellett országosan így is növekszik az alternatív programú magániskolák száma, és meg is kapják az engedélyeket. Az egyházak felé nem elkötelezett középosztály hajlandó megfinanszírozni a gyereke oktatását, és azt is elérte, hogy ez a hálózat erősödjön, még az állam is támogatja. Mivel fizetős magániskolákról van szó, ez a folyamat továbberősíti az oktatási rendszerben jelen lévő szegregációt. A minőségi vagy alternatív magánfenntartású iskolákra erős a társadalmi igény, sőt üzleti vállalkozásként is alapítanak iskolákat, amit teljes egészében a szülők finanszíroznak. Az AKG indulásakor, 1988-ban 80 helyre jelentkeztek ötezren, 2010-ben 180-an, mostanra ez felment 800-ra, pedig már jóval nagyobb a konkurencia. Az állam a saját utánpótlása érdekében nemcsak engedi, de költ is a magániskola-hálózatra, ha nem is sokat. Az alapítványi iskolák negyedét kapják az egyházi iskoláknak, és felét az államiaknak (az AKG költségvetésében 15 százalékot tesznek ki az állami források). De ha ez a tendencia folytatódik, hosszú távon előállhat az, ami az Egyesült Államokban: az állam kiszáll a magán­úton finanszírozott oktatási intézményekből.

MN: Azt mondta egy interjúban, a magyar társadalom elfogadta azt, hogy a politika megszállt minden társadalmi alrendszert, nemcsak az oktatást, nevelést. Volt más választása?

HGY: Talán nem, de akkor is úgy gondolom, ez az ország ilyen. Kétségtelenül manipulált a választási metódus, egyoldalú a média, autoriter a rendszer, de ezzel együtt a Fidesz valóban a legnagyobb párt, és valóban megválasztják, emlékezzünk, hogy Borkai Zsoltot is megválasztották Győrben. Szerintem jóval összetettebb a probléma annál, mint hogy azt mondjuk, mindezt csak ránk erőltetik. A magyar társadalom elfogadja, hogy felelős autonóm szereplők viszonyrendszere helyett hierarchikus struktúrák között éljen. Ez egy létező állapota a társadalomnak.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper azt vizsgálja, meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?