A Momentum megnyugodhat, de a Párbeszédet még nem ereszti az ÁSZ

  • narancs.hu
  • 2019. február 28.

Belpol

Amíg előbbi már elküldte a törvényes gazdálkodást igazoló dokumentumokat, utóbbi ezt még nem tette meg - állítja a számvevőszék.

Az Állami Számvevőszék közleményben ismertette, hogy visszavonták a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését, de a Párbeszéd szerinte még továbbra sem működik együtt, így ők nem kapnak állami támogatást.

A szervezet felidézte, hogy a Momentum nem igazolta a törvényes gazdálkodásnak való megfelelést, ezért kezdeményezte a párt állami támogatásának felfüggesztését. A párt elnöke, Fekete-Győr András megküldte a gazdálkodás törvényességének kereteit igazoló dokumentumokat, ami miatt az ÁSZ úgy látta, hogy a megteremtették a törvényi gazdálkodás alapvető elemeit, ezért a Momentum hozzájuthat az állami támogatáshoz.

Ezzel szemben a Párbeszéd esetében a költségvetési támogatás felfüggesztése továbbra is érvényben van, mert a párt január 16-a óta nem küldte meg az igazoló dokumentumokat.

Elzárták a csapot

Abszurd eljárás végén vágta el állami támogatásától a Momentumot és a Párbeszédet az Állami Számvevőszék. Ha a pártok végül meg is kapják a pénzt, könnyen lehet, hogy csak az európai parlamenti és önkormányzati választások után.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.