Csak Románia és Albánia egészségügye rosszabb, mint a miénk egy kutatás szerint

  • narancs.hu
  • 2019. február 28.

Belpol

Tavaly még Bulgária, Görögország és Litvánia is mögöttünk.

A stockholmi központú Health Consumer Powerhouse (HCP) névre hallgató szervezet kiadványában 35 európai országot vizsgált, amely alapján a magyar a 33. helyen végzett, Romániát és Albániát megelőzve - írta meg a 444.hu.

A portál felidézi, hogy egy éve még Románia mellett Bulgária, Görögország és Litvánia is mögöttünk volt. A felmérés 6 fő szempontot, a betegjogok és -információk, az ellátáshoz való hozzáférés, a kezelések eredményessége, minősége, az elérhető szolgáltatások köre, a rendszer nagylelkűsége, illetve a megelőzés és a gyógyszerhasználat területét vizsgálta. A kutatás elsősorban az adott ország betegszervezeteinek visszajelzései alapján áll össze.

Káslerék beismerése: csak tavaly 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna

A kormánynak szánt reformcsomagból derült fény a megdöbbentő adatra. A Népszava információ szerint Kásler Miklós emberminiszter nagyszabású, az egész egészségügyi ellátórendszert átalakító, 2022-ig szóló programot készül benyújtani a kormánynak, amelynek megvalósítása - durva becslések szerint 1000-1500 milliárd forintba kerülne.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.