Az államtitkár szerint a kormány szövetséget kötött az egyházakkal is

  • narancs.hu
  • 2017. december 26.

Belpol

Lépni kellett valamit a nyugati világot sújtó erkölcsi kiüresedésre.

A kormány az elmúlt években szövetséget kötött az egyházakkal is, és az elmúlt hét és fél évben a közfeladat-ellátásban és karitatív segítségnyújtásban is nagy változások történtek – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

false

 

Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány segítségével a Kárpát-medencében 5500 templomot, közösségi épületet tudtak felújítani. Az államtitkár szólt arról is, hogy folyamatosan növekszik az egyházi iskolák, szociális intézmények, gyermekvédelmi intézmények száma, az egyház egyre nagyobb szerepet vállal ezen feladatok ellátásában.

A nyugati világot sújtó „erkölcsi kiüresedés” Közép-Európában is érződik, erre választ kell adni – mondotta még az államtitkár.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.