Az ellenzék 12 pontját ismertetik a Műegyetem rakparti nagygyűlésen

  • narancs.hu
  • 2022. március 15.

Belpol

Április 3-án vesszenek a gengszterek, vesszen a Fidesz, vesszen a köpcös! - mondta Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

Iványi Gábor beszédével kezdődött az ellenzéki március 15-i nagygyűlése Budapesten a Műegyetem rakparton. „Idefelé jövet hallottam a rádióban azt, hogy a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnök vonatra ülnek és elmennek meglátogatni Zelenszkij nagyszerű hős elnököt és az ukrán népet, és hát van egy hely még mellettük. Fel is kínálták, hogy valaki még velük utazhat. De Orbánnak most más dolga volt” - mondta a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkésze. Hozzátette, április 3-a után nem marad üresen ez a hely, „és látom itt kiírva, hogy Márki-Zay Péter, ha megválasztják, biztos vagyok benne, hogy az első útja oda vezet majd”.

Iványi után Donáth Anna, a Momentum elnöke következett, aki az ellenzék 12 pontja közül az első kettőt ismertette. Követeljük a sajtó szabadságát, az orosz és fideszes propaganda eltörlését! Legyen újra felelős oktatási és egészségügyi miniszter Budapesten! - mondta megjegyezve, propagandaminisztérium létezik, de önálló egészségügyi és oktatási minisztérium nincs.

 
Vadai Ágnes, Hiller István, Dobrev Klára, Iványi Gábor, Kunhalmi Ágnes
Fotó: Németh Dániel

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester olvasta fel az ellenzék harmadik pontját: Követeljük a magyarok valós képviseletét biztosító Országgyűlést! Arról beszélt, le fognak számolni a korrupcióval, és visszaadják a hatalmat a népnek. Ezután rátért a negyedik pontra: törvény előtti egyenlőséget korra, nemre, vallásra, szexuális orientációra tekintet nélkül. A főpolgármester szerint a következő három hétben szükség van mindenkire, azokra, akik ma kimentek a nagygyűlésre, mert meg kell győzniük mindenkit arról, hogy Magyarországon a változás elérhető, és április 3-án van esély arra, hogy egy új, emberséges Magyarországot teremtsünk - írta tudósításában a Telex.

 
Fotó: Németh Dániel

 
Fotó: Németh Dániel

Jakab Péter Jobbik-elnök következett ezután, aki egységbe hívta a magyar nemzetet - ahogy fogalmazott - a békéért, a szabadságért, Magyarországért. Ahol a nemzet fog össze, ott rendszert is váltunk - mondta Jakab. Beszédében az április 3-i választásra utalva úgy fogalmazott, "vesszenek a gengszterek, vesszen a Fidesz, vesszen a köpcös!" 

 
Fotó: Németh Dániel

"Követeljük a földtörvény eltörlését, hogy az uniós támogatásokat ne a nagybirtokos oligarchák kapják" - ezt már Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke mondta beszédében. A hvg.hu tudósítása szerint az LMP-s politikus arról beszélt, hogy a háború, a járvány mind azt üzeni, hogy képesnek kell lenni az önellátásra, az élelmiszerbiztonságra, ehhez azonban meg kell erősíteni a gazdatársadalmat. Schmuck felszólalásában kiemelte azt is, hogy az ellenzék követeli a politikai ítélethozatal megszüntetését. "Jogbiztonság nélkül nincs szabadság. Mindannyian tudjuk, érezzük a bőrünkön, hogy az igazságszolgáltatás egyre inkább politikai érdekeket szolgál. (...) Polt Péter az elmúlt években a bűnüldözés helyett a bűnpártolást tekintette fő munkájának" - mondta.

 
Scmuck Erzséber
Fotó: Németh Dániel

"Tudjátok, mikor vették volna észre a Magyarország felett repülő drónt? Ha Orbánék hatvanpusztai birtokát fotózza" - mondta Tóth Bertalan, aki az MSZP képviseletében beszélt. Tóth szerint a kormány leépítette a honvédséget és a költségvetés 20 százalékát elvették, mégsem vagyunk egyedül, mert NATO-tagok vagyunk. "Nem orosz, nem kínai, hanem atlanti szövetségben vagyunk" - tette hozzá.

 
Tóth Bertalan (j)
Fotó: Németh Dániel

Dobrev Klára arról beszélt, hogy "a zsarnokság a szabad szó és a szabad tájékoztatás után meg akar fosztani minket a szabad gondolattól. Mert pontosan tudják, hogy szabad gondolat csak akkor tud születni, ha az iskola, az egyetem szabad" - mondta és hozzátette, mindenki támogassa a sztrájkoló tanárokat.

Majd áttért arra, hogy sosem volt még fontosabb, mint most, hogy Magyarországon is bevezessék az eurót. "Miért kell nekünk magyar euró? Hogy ne tudjon a forint összeomlani? Hogy kisebb legyen az infláció? Ezért is. Hogy ne játszhassanak a forinttal, nyomorba döntve százezreket? Ezért is. De azért is kell nekünk euró, mert nem halogathatjuk tovább egyetlen nappal sem, hogy hazánk elköteleződjön az Európai Unió mellett" - mondta és hangsúlyozta: "Európa, most vagy soha".

 
Dobrev Klára
Fotó: Németh Dániel

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.