Az MSZP-sek és a DK-sok kiléptek a Pikó Andrást támogató kerületi frakcióból

  • narancs.hu
  • 2022. június 8.

Belpol

A polgármester szerint addig nincs új helyzet, amíg az őt támogató pártok kitartanak a közös program mellett.

Ott hagyták az MSZP-sek és a DK-sok a Pikó Andrást támogató Közösen Józsefvárosért frakciót, majd rögtön új frakciót is alakítottak. A hírről a józsefvárosi Momentum Facebook-oldala alapján számolt be a Magyar Hang.

„Nem látjuk, hogy ez a lépés a negyedik kétharmad fényében hogyan szolgálja a józsefvárosiak érdekét, illetve a kerületben eddig jól működő és a legutóbbi országgyűlési választáson is győztes ellenzéki együttműködést” – jegyezte meg a pártszervezet posztja. 

Pikó a Facebook-oldalán így kommentálta az új frakció megalakítását:

„Párton kívüliként megértem és tiszteletben tartom az engem támogató pártoknak azt a törekvését, hogy megmutathassák önálló arcélüket a választóknak. Ugyanakkor valamennyi képviselőnk egy közös polgármesteri program megvalósítására kapott felhatalmazást 2019-ben, amely továbbra is kijelöli közös feladatainkat. Nincs új helyzet addig, amíg az engem támogató pártok a választók akaratának megfelelően kitartanak a közös program mellett: a részvételiség, igazságosság, átláthatóság értékei mentén. Célunk továbbra is az igazságos lakhatásért, a gyerekbarát Józsefvárosért, az élhető és klímabarát közterekért dolgozni. Arra kérem az engem támogató pártok frakcióinak vezetőit, hogy kezdjék meg az egyeztetéseket a frakciók jövőbeni együttműködésének technikai részleteiről.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.