Az Oxfordi Egyetem kutatása rámutat: a magyar kormány trollokat használ a közösségi médiában a választók befolyásolására

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 28.

Belpol

Üzenetek terjesztése, ellenzék támadása, figyelem elterelése, megosztottság mélyítése, nem tetsző vélemények elhallgatása a feladatuk.

Az Oxfordi Egyetem Internet-intézetének kutatói 70 országban találtak bizonyítékot arra, hogy kormányzati szereplők és egyes pártok a közösségi médiát arra használják fel, hogy a választásokat befolyásolják. Friss tanulmányuk rámutatott, hogy 26 önkényuralmi rendszerben élő államban ezt egyes információk, és alapvető emberi jogok háttérbe szorítására használják fel őket – írta meg az Index.

Hét államban (Oroszország, Kína, Pakisztán, India, Irán, Szaud-Arábia és Venezuela) más országok véleményét probálják manipulálni, nem meglepő módon a vizsgált „trollkodó” szervezetek többsége a Facebookon aktív.

44 országban látták igazoltnak a vizsgálat szerzői, hogy az internetes propagandakampány mögött kormányok állnak, 45 államban az egyes pártok, vagy a jelöltek maguk indítottak manipulációs kampányokat. A tanulmány kitér Magyarországra is: a szerzők kormányügynökségek esetében bizonyítottnak látják a közösségi média manipulását.

Az üzenetek öt célt szolgálhatnak: kormányzati üzenetek terjesztését, az ellenzék támadását, a figyelem elterelését a fontos témákról, a társadalmi megosztottság mélyítését, valamint a nem tetsző vélemények elhallhattatását. A kutatás szerint a magyar kormánytrollok mind az öt célt kíválóan szolgálják.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”