A kormány a munkaadókat és a munkavállalókat is képviseli, hiszen mindkét csoportból rá szavazott a többség - jelentette ki Orbán Viktor tavaly szeptember 20-án, amikor végre összehívták az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT). Megjegyezte továbbá, hogy nincsen kőbe vésve az érdekegyeztetés jelenlegi formája. Ekkor persze még fel lehetett emlegetni, hogy a parlamenti képviselet és a kismillió munkaügyi kérdés megtárgyalásának fóruma talán nem helyettesíti egymást, a társadalmi érdekegyeztetést tételesen tartalmazza az Alkotmány, illetve az OÉT-ről szóló törvényt két éve a Fidesz is megszavazta. De a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nyelvezetét már kiismerők (akkor még pesszimistáknak hívták őket) pontosan értették: az OÉT-nak vége. Májusban a kormány fölmentette az OÉT titkárait, és a nemzetgazdasági miniszter beterjesztette a parlamentnek a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot (NGTT) 2012-től létrehozó, az OÉT-et megszüntető törvényt (amelyet lapzártánkig még nem fogadtak el).
Európa követ minket
A módosítás látszólag az érdekegyeztetésben részt vevők körének és jogosítványainak megváltoztatásáról szól, de ez a gyakorlatban a tárgyalások totális mellőzését jelenti. Az OÉT nem valamiféle beszélgetőklub, hanem a munka világának egyeztető szervezete, konzultatív fóruma. A világ jelenlegi állása szerint a munkaadók (vállalkozások, közintézmények, a legkülönbözőbb önkormányzati vagy állami cégek stb.) és az itt dolgozó munkavállalók közös tevékenysége állítja elő a nemzeti jövedelmeket, ha úgy tetszik, tartja el az egyes államokat. Mivel a munkaadók a dolgozók kizsákmányolásában, a munkavállalók pedig a nagy fizetésért eszközölt semmittevésben érdekeltek, hosszú távon mindig az a célszerű, ha a két fél a lehető legtöbb dologban kompromisszumra jut, azaz a bérekben és a munkakörülményekben (munkaidő, túlóra, szabadságok, pótlékok stb.) megegyezik. A megegyezések bonyolult rendszerét az adja, hogy bizonyos kérdésekben országosan (vagy még nagyobb körben), másokban ágazati szinten, majd vállalati és persze egyéni szinten érdemes megállapodni, illetve hogy a szabályokat egyéni szerződés, több munkavállalóra vonatkozó kontraktus (kollektív szerződés), illetve jogszabály tartalmazza-e. A megállapodások harmadik szereplője természetesen az államot képviselő kormány, hiszen az állam a legnagyobb munkaadó, sok esetben cégtulajdonos, és egyben a jogszabályok megalkotója - a hosszú távú kiszámíthatóság és a munkabéke neki éppúgy érdeke.
Ezek az alapelvek olyannyira evidensek, hogy Magyarországon az OÉT 1988-ban jött létre, azaz a rendszerváltást is megelőzte - persze a munkaadói oldal még az államigazgatás, a szakszervezetek pedig a pártapparátus részei voltak, és a szerepe is főleg a központi bérszabályozás leépítésére korlátozódott. Neve a 90-es évektől ÉT-re változott, az első Orbán-kormány alatt Országos Munkaügyi Tanácsra, 2002-től lett megint OÉT. Hatásköre, összetétele is folyamatosan módosult, de a lényeg mindvégig megmaradt; legfeljebb nem kapott mindig ugyanakkora kormányzati figyelmet. A krízishelyzetekben viszont mindig jól vizsgázott: a legtöbbször emlegetett példa a taxisblokád lezárásában betöltött szerepe, de az MDF 90-es évek eleji szakadásakor nélküle aligha fogadták volna el a költségvetési törvényt, és az 1997-es nyugdíjreformban ellátott funkcióját sem lehet túlhangsúlyozni. A munkaügyi párbeszéd fontosságát jelzi, hogy Európában a 60-as évek óta csak nő a háromoldalú (tripartit) egyeztetés szerepe: az 1997-es Amszterdami Szerződés már az Európai Unió alapszerződésének szintjére emelte a szociális párbeszédet, a Lisszaboni Szerződés pedig 2009-ben az unió alapfeladatává tette a szociális partnerek közötti párbeszéd elősegítését. Sőt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) már 1919-ben megalakult (ma az ENSZ egyik szervezete), és itt is egyenlő jogokkal vesznek részt a munkaadók, a munkavállalók és a nemzeti kormányok képviselői - a szociális párbeszédről elfogadott egyezményhez Magyarország is csatlakozott 1994-ben.
Bár a résztvevők ugyanazok, a párbeszéd gyakorlati formája minden országban más: a hazaihoz hasonló formalizáltság főleg a diktatúrából kikecmergő, például a posztszocialista államokban elterjedt, a külön törvény alapján való működés pedig végképp ritka. Igaz, 'ry Csaba fideszes európai parlamenti képviselő azzal magyarázta az új magyar rendszert, hogy európai mintákat vettek alapul, csak nem az "északi" (német, skandináv, holland), hanem a "latin" (portugál, spanyol, olasz, bolgár) modellt. A szakszervezet.hu hírügynökség azonban vette a fáradságot, és végignézte az említett "példaképek" rendszereit: természetesen a szokásos lódításról van szó, mindegyik országban működik háromoldalú érdekegyeztetés.
Fogalmi mellébeszélés
Az NGTT-ről szóló törvénytervezet szerint az új testület "javaslatokat dolgoz ki az Országgyűlés és a kormány részére az átfogó makrogazdasági és társadalmi problémák megoldására", megvitatja az efféle kormányzati terveket, részt vesz a jogszabályok és egyéb kormányzati döntések hatásainak feltárásában, majd "a véleményt annak címzettje mérlegelni, mérlegelése eredményéről a tanácsot tájékoztatni köteles". A kormány viszont már nem tagja a testületnek, az NGTT ülésén a miniszterek vagy az általuk kijelölt állami vezetők legfeljebb tanácskozási joggal vesznek részt. Ellenben új tagok érkeznek: az OÉT-ben eddig is részt vevő hat szakszervezeti szövetségen és kilenc munkaadói szövetségen kívül a gazdasági kamarák, a tudomány képviselői, egyelőre ismeretlen kiválasztási metódus alapján civil szervezetek, illetve az egyházak képviselői. A törvényjavaslat az OÉT-en kívül a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSZT) és a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot (GEF) is megszünteti: az ösz-szes helyett jön létre az össznépi gigaszervezet. Az indoklás szerint "az OÉT nem kellő költséghatékonysággal, egy szűk társadalmi réteget képviselve működött, míg a GSZT és a GEF ugyan szélesebb kérdéskörökben értekezett, ám jogszabályon alapuló demokratikus legitimáció nélkül, és számos kérdésben részben az OÉT-tel párhuzamosan".
Figyelemre méltó fejlemény, hogy bár elvileg ellenérdekelt felekről van szó, az egyeztetések eddigi szereplői közül nincs olyan, aki ezzel az indoklással egyetértene. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint több okból is fontos volt a kormány részvétele az érdekegyeztetésben: az állam az ország legnagyobb munkaadója, a kormány biztosította az egyeztetések infrastruktúráját, és mint a végrehajtó hatalom képviselője, ellátta a "játékvezetői", mediátori szerepkört. "Most a kormány ebből kivonja magát, a benyújtott törvényjavaslat szerint már nem része az új testületnek, csak előkelő idegenként vesz benne részt, aki néha kérdez, néha nem" - tette hozzá. Az NGTT-t alkalmatlannak tartja a munka világát érintő kérdések megtárgyalására, már csak azért is, mert az eddigi 16 résztvevő helyett négyszer vagy ötször ennyi szervezetnek kellene egymással tárgyalnia. "Elbeszélőshow jön létre, esély sincs arra, hogy konszenzuális döntések szülessenek. Civil szervezetekkel kellene olyan földhözragadt dolgokról egyeztetni, mint a bérek, adók, járulékok, munkaügyi törvények, szociálpolitika vagy nyugdíj. Nem is fogjuk egymást érteni, hiszen más nyelvet beszélünk. A történelmi egyházak számára is méltatlan helyzet, hogy a szakmunkás-bérminimumról kellene autentikus véleményt mondaniuk."
"Amikor a kormány nem kap valós képet a munkaerő-piaci helyzetről, akkor tud olyan ostobaságokat mondani, hogy az érdekegyeztetés eddigi működése nem volt hatékony - mondja Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. - A hatékonyság egyetlen mérőszáma a társadalmi béke. Márpedig az OÉT ennek olyan próbatételek idején is a letéteményese volt, mint a Bokros-csomag vagy a rendkívül magas infláció. Az a nem hatékony működés, hogy a tanácsot december óta nem hívták össze, majd megszüntették, mert a kormány mindent a kétharmaddal és a levelező tagozattal óhajt megmagyarázni" - utalt a szakszervezeti vezető a különféle "nemzeti" konzultációk gyakorlatára. Menteni, ami menthető alapon a VOSZ levelet írt Matolcsy Györgynek, hogy módosítsák a törvényjavaslatot, és legyen az NGTT-nek legalább egy olyan bizottsága, ahol a munkaügyi kérdésekről csak a munkaadók és a munkavállalók képviseletei tárgyalnak. Ezt a többi munkaadói szövetség is támogatta, majd négy szakszervezeti tömörülés is hasonló kéréssel állt elő. A törvényjavaslat nem zárja ki az efféle szűkebb fórum létrehozását, de ettől még a kormány vagy részt vesz az üléseken, vagy nem.
Herczog László, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere (valamint az Antall-, Boross-, Horn-, Orbán-, illetve Gyurcsány-kormány helyettes államtitkára, a rendszerváltás környékén az OÉT titkára) arra hívta fel a figyelmet, hogy a most összevonni tervezett szervezetek teljesen különböző funkciókat látnak el. A GSZT nemzetközileg ismert formáció, Európán kívül Dél-Amerikában, Kínában és Afrikában is működik hasonló. Tagjai a gazdasági szféra, a munkavállalók, a civilek és a tudomány képviselői, és nem résztvevője a kormány. Önálló szakértőkkel rendelkezik, klasszikusan ciklusokon átnyúló, stratégiai kérdésekkel foglalkozik. Jellemzően nagy a befolyása, ezért a jelentéseit a kormányok komolyan veszik. Nálunk 2004 óta létezik, de fajsúlyos anyagokkal nem jelentkezett, érdemi hatása a folyamatokra nem volt - bár a komoly szerep betöltéséhez nyilván hosszú időre van szükség. A 2008 óta létező GEF pedig a gazdasági miniszter tanácsadó fóruma, tagjai a miniszteren kívül a kamarák, munkaadói képviseletek - mindenhol, minden tárca tart hasonló egyeztetéseket, legfeljebb nem ilyen formalizált módon. "Most annyi történik, hogy a GSZT-t kiegészítik az egyházakkal - mondja Herczog László. - Nyilván ideológiai oka van, de nem tudom, hogy egyáltalán akarják-e ezt az egyházak. Nyilatkozzanak az egykulcsos adóról, az áfa kívánatos mértékéről vagy a nyugdíjkorhatárról? 'k is tudják, hogy ez mennyire megosztja a híveket. Részt vettem néhány egyeztetésen, ahol az egyházak is jelen voltak, és az ilyen kérdésekben mindig nagyon óvatosak voltak, inkább hallgattak."
Régi álom
A GSZT felturbózása ugyanakkor nem előzmények nélküli: már az első Orbán-kormány idején létrehozták a hasonló funkciójú Gazdasági Tanácsot. Ezt Orbán állítólag nagyon szerette, személyesen eljárt, és szép ívű előadásokat tartott a nagy nemzeti kérdésekről. Az OÉT-et akkor helyettesítő Országos Munkaügyi Tanácstól már akkor is elvették a gazdasági jogköreit - ennek a megítélése nem egyértelmű. Egyfelől a bérek mértéke valóban alapvetően befolyásolja a költségvetési törvény sarokszámait, és a nyugdíjkérdés sem nevezhető a munka világától távol állónak - másrészt viszont az adótörvényekről vagy a szociális kérdésekről jórészt terméketlen viták folytak: ha a kormány szigorítani akart, a szakszervezetek hisztiztek, ha a politika lefeküdt a szakszervezeteknek, a munkaadók cirkuszoltak.
Az viszont teljesen új fejlemény, hogy nem lesz háromoldalú munkaügyi fórum. Nem világos például, hogy a kormány hogyan fogja megállapítani a minimálbért vagy a szakmunkás-bérminimumot. Ha a két érdekelt álláspontját nem veszi figyelembe, hatalmas károkat okoz: komplett ágazatokat tud tönkretenni (ezt az első Orbán-kormány meg is tette a minimálbér megduplázásával), vagy pedig elképzelhetetlen munkavállalói elégedetlenséggel számolhat. Persze a minimálbérrel így is rengeteg probléma volt, és sokkal jobb lenne, ha minden ágazatban lenne megállapodás a differenciált bérminimumokról, hiszen akkor az ágazaton belüli cégek nem csak azzal versenyeznének, hogy ki tudja lejjebb szorítani a béreket. (Ilyen megállapodásra viszont csak egy-két helyen van példa, miközben Németországban annyira elterjedt, hogy a legutóbbi időkig nem is volt országos minimálbér.) De a középszintű (ágazati) érdekegyeztetés gyengesége miatt az országos minimálbér-megállapodás és a szakmunkás-bérminimum szerepe még inkább felértékelődik, hiszen ebben a kérdésben a három oldal egymásra utaltsága igen nagy. A különböző törvényekben az OÉT sokáig egyetértési jogot kapott - így a minimálbér meghatározásakor is -, de az Alkotmánybíróság (AB) ezeket 2005-ben törölni rendelte, mondván, hogy az OÉT-ről nem rendelkezik külön törvény. Az OÉT-jogszabályt ezután a parlament 2006-ban elfogadta, de ekkor Sólyom László államfő indítványa alapján az AB azt találta alkotmányellenesnek, hogy az egyetértési joggal az OÉT mint demokratikusan nem legitim testület közhatalmat gyakorol. Az egyetértési jogból ezért 2009-ben sima konzultációs jog lett, de a kormány továbbra is vállalta, hogy a megállapodást rendeletben kihirdeti - hiszen nem tud jobbat kitalálni ő sem. És még a teljesen jogi következmény nélküli éves béremelési ajánlás is komolyan orientálja a valós folyamatokat: a tényleges bruttó keresetemelés a sokéves statisztika szerint legfeljebb 1-1,5 százalékkal haladja meg ezt az ajánlást, a válságban pedig majdnem teljesen követte. "A tárgyalásokon mindkét fél elmegy addig, ameddig csak tud, az utolsó lapjaikat is kiteregetik, előkerül az összes érdek, álláspont és törekvés, amiket a munkavállalók és munkaadók rajtuk keresztül üzennek. A végső megállapodásnál mindig lehet érezni, hogy hol a határ" - magyarázza Borsik János, miért tartják be a felek akár az egyszerű ajánlásokat is.
Az OÉT működésére vonatkozó kritikákban mindazonáltal van igazság. Dávid Ferenc szerint például túlságosan tagolt volt a munkaszervezete, a 10 bizottság helyett 2-3 is elég lett volna, illetve az sem volt kifejezetten produktív, hogy bizonyos időszakokban hetente ülésezett a testület. Szerinte a viták nyilvánossá tétele sem volt mindig szerencsés, mert ilyenkor mindhárom fél az üzengetéssel volt elfoglalva; szakmai kérdésekben elegendő lett volna a megállapodásokat a közvélemény elé tárni. "Ilyenkor az a megoldás, hogy megpróbálunk ezen javítani, nem pedig az, hogy fölszámolják a 23 éve működő szervezetet. De az új törvényjavaslatról senkivel sem konzultáltak."
Azt is szokták emlegetni, hogy az OÉT-ben azok a szervezetek vesznek részt, amelyek a rendszerváltáskor éppen arra jártak és ott ragadtak. Az euractiv.hu-nak adott interjújában Zsoldisné Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke például arról panaszkodott, hogy amikor részt akartak venni a tanács munkaerő-kölcsönzésről szóló ülésén, az egyik szakszervezeti vezető gyakorlatilag elzavarta őket. De egyébként is jellemző, hogy a korábban atipikusnak nevezett - ám Európa-szerte egyre többeket érintő - foglalkoztatási formák képviselői nem tudnak betagozódni a hagyományos foglalkoztatásra méretezett testületbe. Igaz, a 2009-es OÉT-törvény talán legfontosabb újítása az volt, hogy a reprezentativitás megállapítására objektív kritériumokat vezetett be. Ezt egyesek (mint fentebb láttuk) túl szigorúnak tartják, mások viszont úgy vélik, hogy ha a lécet nagyon alacsonyra helyezik, akkor hamar működésképtelenné válik a felduzzadt tanács. Ám ha a kormány a "szűk képviselet" alatt - mint amire a törvény indoklásában utal - ezt a problémát értette, akkor miért vette át egy az egyben az eddigi bekerülési kritériumokat? Az is tény, hogy a hazai szakszervezetek a munkavállalók talán egynegyedét tömörítik; a versenyszférában különösen alacsony fokú a szervezettség - de ezen kényszerrel nem lehet javítani. Arra, hogy a formális szervezettség mennyire nem minden, Borsik János hoz példát: Franciaországban a munkavállalóknak alig pár százaléka szakszervezeti tag, mégis, ami a lényeg, 80-85 százalékukat kollektív szerződés alapján foglalkoztatják.
Mindenki egyért
Rendkívül fontos, és minden ország saját hagyományából fakadó kérdés, hogy mi az, amiről jogszabályt kell alkotni, és mi az, amit nyugodtan a két tárgyaló félre lehet bízni. A legalapvetőbb szabályokat természetesen a munka törvénykönyvéhez (Mt.) hasonló jogszabályban kell meghatározni, de rengeteg speciális részletszabálynál sokkal életszerűbb, ha az érintettek jutnak egyezségre. A legjobb tagállami gyakorlatok alapján kialakított európai szintű szociális párbeszédet is az jellemzi, hogy a szociális partnerek reprezentatív európai képviselői - amelyeknek a magyarországi szervezetek is tagjai - megállapodása nélkül az Európai Bizottság nem hozhat jogszabályokat. Ellenben ha a felek kérik, a kétoldalú megállapodásokat a bizottság beemeli a közösségi jogrendbe, és ezt csak tartalmi változtatás nélkül teheti meg; az irányelvvé nyilvánítást pedig csak alapos indokkal tagadhatja meg. Jellemző példája e mechanizmusnak a tengerjáró hajók értelemszerűen nem napi nyolcórás munkaidő-beosztását szabályozó irányelv megalkotása. Magyarországon viszont jellemző a túlburjánzó Mt., ami emiatt jórészt rugalmatlan. "Nekem kifejezetten az volt a törekvésem, hogy minél több dologban egyezzenek meg a munkaadók és a munkavállalók. A munkaidő-szabályokhoz, túlmunkához, bérpótlékokhoz nincsen feltétlenül szükség a kormányra. De ezt nem akarták, mert azért ez egy paternalista ország" - emlékezett vissza Herczog László.
Az OÉT hiánya a munkajogi szabályokon is meg fog látszani. Ha termelőüzemet még soha vagy csak nagyon régen látott emberek írják a jogszabályokat, akkor azok tele lesznek hibával, betarthatatlan passzusokkal. Az egyeztetések negligálásának célját persze nem nehéz megtalálni abban, hogy a kabinet most készül elfogadtatni az új Mt.-t. Az eddig nyilvánosságra hozott tervekből egyértelmű az irány: számos munkajogi kötelezettség eltörlésével kedvezőbb helyzetbe hozni a vállalkozásokat. A szakszervezetek totális munkavállalói kiszolgáltatottságról beszélnek, és soha nem látott mértékű ellenállást helyeztek kilátásba. Dávid Ferenc szerint viszont az ország helyzete indokolja a változásokat: a munkahelyteremtés, a beruházásösztönzés és tőkevonzás érdekében oldani kell a szabályozás szigorán, és a törvényi kötöttségek helyett nagyobb teret kell engedni a munkahelyi megállapodásoknak. "A VOSZ-nak nincsenek különösebb problémái a kormánnyal való kapcsolattartásban (a szövetség elnöke Demján Sándor - M. B.), de ez nem helyettesíti a társadalmi párbeszédet. A munka törvénykönyve nagyon érzékeny viszonyrendszert szabályoz, tulajdonképpen a munka világának alkotmánya, és nekünk a munkahelyeken tudnunk kell alkalmazni. Tehát a rugalmasság nem elég, biztonságosnak is kell lennie. Ehhez viszont a munkavégzés méltóságához illeszkedő, garanciális munkavállalói jogokat is tartalmaznia kell. Nem szeretnék szerepzavarba kerülni, de ebben nem lehet megkerülni a szakszervezeteket - persze csak a versenyszférában érdekelteket, a kívülről bekiabálókat én sem szeretem. Az pedig már természetesen a kormány felelőssége, hogy a véleményekből mit fogad meg." A főtitkár azt is hozzátette, hogy ha partnernek tekintenék őket, akkor az olyan érzékeny kérdésekben, mint a szolgálati és rokkantnyugdíjak, a kormány szerezhetett volna magának egy szövetségest, hiszen "filozófiailag egyetértenek" abban, hogy a mostani helyzet tarthatatlan. A néhai OÉT társadalmifeszültség-levezető funkciójáról pedig megjegyezte: "Hosszú évek tapasztalata, hogy amíg érdekegyeztető tárgyalások zajlanak, addig a felek tartózkodnak végletes magatartás tanúsításától. Ha a dialógus megszűnik, előtérbe kerülhetnek a szélsőséges megnyilvánulások, amelyek kimenetele bizonytalan. Ezért mondjuk gyakran: a párbeszédnek nincs alternatívája."
