Belpol
Függetlenségének veszélybe kerülése miatt mondott le az egészségügyi szaklap főszerkesztője
A főszerkesztő szerint a Nemzeti Népegészségügyi Intézet beleszólt a szerkesztésbe.
Pénteken négykor kezdődik a tanárokért szervezett tüntetés a Bazilikánál
Az eseményt a diákok szervezték, már több mint 4000-en jelezték, hogy részt vennének.
"Maruzsa Zoltán beszélgessen el a környezetében lévő fiatalokkal és tanuljon erkölcsről, igazságról”
Hétfőn kezdődhet a Tanítanék Mozgalom által bejelentett polgári engedetlenségi hullám.
Bevezetik a menstruációs szabadságot Terézváros önkormányzati cégeinél
Orvosi igazolással kérhető a havi egy fizetett szabad nap. Emellett javasolják, hogy a minisztérium orszégos szinten is foglalkozzon a ennek a gyakorlatnak a bevezetésével.
Érsekcsanádon fenntarthatatlanná válhat az óvoda fűtése és a gyermekétkeztetés a rezsiemelkedés miatt
Liszkay Gábor lesz a KESMA új elnöke
A korábban a Mediaworksöt vezető Liszkay visszatér a kormánymédiába.
Kétmilliós gázszámlát kapott egy szegedi pizzéria
A gázszolgáltató felmondta a szerződésüket, ezentúl ennyit kell fizetniük.
192 lakás maradhat fűtés és meleg víz nélkül Nagytarcsán
Sürgősen társasházzá kellene alakulni, de ezt csak a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezheti.
Titok, de jövő szombaton lehet a kötcsei piknik
A Népszava szerint szeptember 10-én, szombaton tartják.
Gyarmathy Éva: „Ósdi szemlélet, ami most jellemzi az oktatásirányítást”
A pedagógusok többsége nyitott lenne minden megoldásra, ami sikeressé teszi a gyerekek tanulását - állítja a neveléspszichológus, akivel a tanévkezdés kapcsán beszélgettünk.
Támogatást ad az állam az agrárvállalkozásoknak
A termelők legföjebb 35 ezer, a feldolgozók, forgalmazók 400 ezer eurónyi támogatást igényelhetnek.