Függetlenségének veszélybe kerülése miatt mondott le az egészségügyi szaklap főszerkesztője

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 1.

Belpol

A főszerkesztő szerint a Nemzeti Népegészségügyi Intézet beleszólt a szerkesztésbe. 

 Vitrai József, az Egészségfejlesztés folyóirat főszerkesztője közösségi oldalán jelentette be, hogy két hete felmondott - vette észre a hvg.hu.

Vitrai József posztjában azt írja, hogy 2016 tavasza óta volt a lap főszerkesztője, ám most kénytelen volt felmondani, mert "ismételten veszélybe került a lap szakmai függetlensége".

A lapot ugyanis a Nemzeti Népegészségügyi Központadja ki, a szerkesztősége pedig döntően hazai egyetemek önkéntes szakértőiből áll. A probléma Vitrai szerint az volt, hogy "többször előfordult, hogy a kiadó az új lapszám előzetes megtekintése alapján egyes közlemények megváltoztatását igényelte, illetve egy esetben egy cikk megjelentetését megtiltotta".

Ezek után tavaly ősztől a szerkesztőség csak úgy volt hajlandó tovább dolgozni a lapban, hogy az NNK a főszerkesztőre bízta az új lapszámok jóváhagyását, ez írásba is foglalták. Ezt a "jogot" azonban  néhány héttel ezelőtt az NNK visszavonta, ezért döntött Vitrai a lemondás mellett.

A lap jelentőségéről egyébként Vitrai eírja, hogy a hazai népegészségügyben két szempontból is egyedülálló szerepet töltött be, mert nemcsak a népegészségügyi szakembereket, hanem a lakosság egészségének megőrzésében, fejlesztésében részt vevő, más szakterületeken dolgozó olvasókat is célba vette. Mindemellett a korszerű népegészségügyi ismeretek jelentős mértékű „importjával”is foglalkozik: a nemzetközi és hazai szakirodalomban megjelenő újszerű beavatkozásokat, programokat, illetve a modern népegészségügy elméletét bemutató cikkek, szakdokumentumok ismertetését is feladatának tekinti. "A folyóiratot szerkesztők munkáját a folyamatosan emelkedő olvasottság visszaigazolta. 2021-ben például a mindenki számára online hozzáférhető cikkek összefoglalóira 50 ezernél többször kattintottak, és a közleményeket több mint 35 ezerszer töltötték le" - magyarázza a volt főszerkesztő.

Posztja végén hozzáteszi, hogy épp ezért az Egészségfejlesztés azon szerkesztői, akik a hazai népegészségügy megújulását korszerű ismeretekkel kívánják támogatni, elhatározták, hogy egy új, szakmailag független népegészségügyi folyóiratot fognak alapítani. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.