Pénteken négykor kezdődik a tanárokért szervezett tüntetés a Bazilikánál

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 1.

Belpol

Az eseményt a diákok szervezték, már több mint 4000-en jelezték, hogy részt vennének.

Szeptember 2-án délután négykor a Szent István Bazilikánál kezdődik a Diákok a tanárokért által szervezett tanévnyitó tüntetés. 

A demonstráció részletes programját az esemény Facebook-oldalán tették közzé, amelyen már négyezernél is többen jelezték részvételi szándékukat.

A szervezők az eseményről azt írják, hogy az oktatásban eltöltött éveik alatt első kézből élték át a rendszer összeomlását, "míg felelősök ölbe tett kézzel, díszpáholyból szemlélték azt."

Az egyre súlyosbodó problémák közül kiemelik:

  • A kormány tanáraokhoz való méltatlan viszonyulását;
  •  diákokra egyre súlyosabban nehezedő tantervi elvárásokat;
  • az épületek és azok körülményeinek olykor kritikán aluli állapotát;
  • és n az oktatásra jutó (kormányzati) figyelem, szakmai párbeszéd és egyeztetés teljes hiányát.

Az eseményre való felhívásnál hangsúlyozzák, hogy mivel a legutóbbi tüntetések után sem történt javulás, kérnek minden felelős állampolgárt, hogy álljon ki magáért, a gyerekeiért, és a jövőért.

A ma közzétett program szerint a gyülekező 16:00-kor kezdődik a Bazilikánál, majd 16:30 a tünteők közösen elindulnak a Belügyminisztérium felé. A Belügyminisztérium előtt közös énekléssel tüntetnek majd, ezt követően pedig a Fővám térre vonulnak majd, ajol 18:30-tólkezdve fognak a beszédek elhangozni.

A résztvevőket arra kérik, kockás inget, zászlót, szalagot hozzanak magukkal, és ne pártjelvényeket, mert "az oktatás nemzeti ügy".

(Nyitóképünk illusztráció.)

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk