magyarnarancs.hu: Pintér Sándor a meghallgatásakor közhelyes válaszában azt mondta, nem ígér semmit, de azt betartja. Azt viszont már akkor is tudta, hogy rend, fegyelem nélkül nincs oktatás. Egyelőre többet hallunk az iskolaőr-toborzásról, mint az előttünk álló tanévről.
Gyarmathy Éva: Az, hogy az iskolaügy a Belügyminisztériumhoz (BM) tartozik, a pedagógusok számára fenyegetéssel ér fel. Hogy majd a BM rendet teremt. Nem tudom, a pedagógusok mikor kapnak egyenruhát...
magyarnarancs.hu: A BM kérdőíveket juttatott el a pedagógusokhoz…
GYÉ: A nemzeti konzultációra hajaz a dolog. Ebből is az látszik, nem számíthatunk igazi megoldásokra. Mindeközben pillanatokon belül sok pedagógus hagyja ott a pályát, és osztályokat kell összevonni, mert már jelenleg sem tudnak mindenütt két tanítót adni alsósoknál, még a problémás gyerekek mellé se. Nincs elegendő szakember, és még kevesebb lesz. Először ezzel kéne foglalkozni, de ez nem történik meg.
magyarnarancs.hu: Dehogynem. Csak sajátos megközelítésben. Például az ideális osztálylétszámról is érdeklődnek a tanároknál a kérdőíven. Meg spekulálgatnak a kisiskolák sorsáról. Még az is felvetődött, hogy a túl alacsony létszám nem kedvez a gyerekek szocializációjának. Tényleg?
GYÉ: Bármit lehet állítani. Megrendelésre készülő tanulmányokban előfordulnak elég érdekes dolgok. Ott van például az Állami Számvevőszék nemrégiben kiadott tanulmánya, miszerint a népszaporulat látja kárát annak, ha sok nő tanul felsőfokon. Véletlenül sem az veszi el a kedvet a gyerekvállalástól, hogy már sok óvodában is harmincas csoportlétszámok vannak.
magyarnarancs.hu: Baj az, hogy ha egy osztályba mondjuk – ennyit említett a miniszter – nyolc gyerek jár? Avagy kell hozzájuk tizenöt vagy még több, hogy találkozzanak másokkal is, különben nem szocializálódnak rendesen?
GYÉ: Ez csak mítosz. Széchenyi István nem járt iskolába. Egy csomó más közösség is létezik, nem csupán az iskolai. Legfeljebb nem kell állandóan harminc emberhez alkalmazkodni.
Az iskolai osztályok nem természetesen kialakult közösségek. A gyerekek tömeges tanítása a nyolcosztályos alapoktatás kötelezővé tételével a 20. századra jellemző szükséglet volt. Akkor kétségtelenül megvolt az az előnye, hogy azok a gyerekek is járhattak iskolába, akik az ott megszerezhető tudástól, információktól addig el voltak zárva. Mára azonban az információs tér megváltozott, sőt a gyerekek is, mivelhogy az agyuk a környezettel együtt formálódik. A korábbiaknál sokkal több információt érhetnek el, jóval szélesebb körű fejlődési lehetőség adódik számukra. Amit egy részük ki is tud használni, mert olyanok a körülményeik, a képességeik, amelyek révén – a család támogatásával vagy veleszületetten – az átlagnál gyorsabban tudnak fejlődni.
magyarnarancs.hu: Azonban pont ellenkező irányú folyamat zajlik: gyakorlatilag ellehetetlenítik a magántanulói státuszt, csak nagyon szigorú feltételekkel engedik meg. Vagy éppenséggel annak, akitől meg akarnak szabadulni.
GYÉ: Ez azért is izgalmas téma, mert több olyan középiskolás kliensem is van, akik rájöttek a Covid-karantén idején, hogy mennyivel gyorsabban haladnak otthon, a saját ritmusuk szerint. Sok kisgyerekről is kiderült ugyanez. Próbáljuk elérni, hogy ők hadd tanuljanak így, mert ezáltal sokkal előbbre tartanak már. Nyolc órát bent kell lenniük az iskolában, hiába tudják már régóta az aktuális tananyagot. De ha nem tudnák is: magántanulóknál láttuk, az egész napi feladatokat a gyengébbek is elvégzik már három, az ügyesebbek egy óra alatt. A szocializáció nagy része arról szól, hogy ülnek a padban a diákok, és egymással nem is nagyon beszélhetnek. Érdemes lenne változtatni rajta – ez módszertani kérdés –, mert egyébként nagyon jó, ha közösségben tanulnak a gyerekek. A 24 fős osztály lenne megfelelő. Ám az sem gond, ha csak nyolcan vannak, vagy akár ketten vagy hárman. Nem ez a lényeg.
magyarnarancs.hu: Hanem?
GYÉ: Aktív, tapasztalat alapú tanulásra van szükség. Szerencsésebb országokban már ebbe az irányba indultak el – az úgynevezett problémaalapú tanulással.
magyarnarancs.hu: Ennek mi a lényege?
GYÉ: Hogy nem beletömjük a gyerekek fejébe az ismereteket, amik úgy potyognak ki, ahogy vannak. Ezért célszerűbb olyan helyzeteket kialakítani, olyan problémákat felvetni nekik, amelyek felépítik az elérni kívánt kompetenciákat.
Az, hogy ott ülnek az osztályban és hallgatják a tanárt, nem szocializáció és nem tanulás a 21. században.
A tapasztalat- és problémaalapú tanulás sokkal több szociális, társas készséget kíván meg, hiszen a gyerekeknek együtt kell működniük, kérdezniük, értelmezniük, vitatkozniuk és főleg megegyezniük. Ezek a legfontosabb társas készségek. Külön előny és természetesebb helyzet, ha különböző életkorú gyerekek tanulhatnak együtt. Vannak fejlesztő játékok, feladatok, amikben nagyobbak is részt vehetnek, ami számukra ismétlés, a kicsiknek viszont éppen a tananyagnak a megismerése. Olyan projektek is alkalmazhatók, amelyekben bizonyos számolási műveleteket a nagyok már használnak, a kicsik csak megfigyelik, és azáltal tanulnak. A régi kisiskolákban is nagyon sokat tanultak abból a gyerekek, amit láttak a másik csoportban. Most képzeljük el, milyen, ha ezt tudatosan segítjük.
magyarnarancs.hu: Tehát nem elviselni, hanem kihasználni is lehetne ezt a helyzetet?
GYÉ: A kisiskolákat meg lehetne menteni azzal, hogy a tanítóknak olyan módszertant adunk át, amivel a különböző életkorú gyerekeket tudják a tanulásban segíteni. Hatodik osztályig, de legalább negyedikig minden gyereknek helyben legyen az iskola. Nem kell feltétlenül azonos korúaknak ülniük egymás mellett. Közös tanulási környezetet kellene felépíteni az iskolákban is, illetve kellett volna már évtizedekkel ezelőtt. Nyilván ez úgy nemigen megy, hogy frontálisan tanítunk, és mindenki ugyanazt csinálja.
magyarnarancs.hu: Mindezt a magyar valóság és oktatásirányítás 19. századi tanítási eszményeinek ismeretében el tudja képzelni?
GYÉ: Ez az ósdi szemlélet, ami most jellemzi az oktatásirányítást, hosszú távra hátrányt okoz a magyar gyerekeknek, mert nem tudják megszerezni a legfontosabb készségeket, az autonóm feladatvégzéstől kezdve a kreatív gondolkodáson át a csapatmunkáig semmit. A kreatív-innovatív gondolkodás nem „fiús tulajdonság”, ahogy az ominózus számvevőszéki tanulmány állítja, hanem a kreatív klíma által erősített gondolkodásmód fiúknál és lányoknál egyaránt. Éppen az a bűnbakkereső és kirekesztő szemlélet az ellensége a kreativitásnak, ami ezt a tanulmányt jellemzi. Angol tehetséggondozó kolléga döbbenten kérdezte, hogy igaz-e, amit a The Guardian weboldalán olvasott. Ugyanis ott is megjelent, hogy mit gondol a magyar hivatal a lányos és fiús dolgokról, és többek között a kreativitásról. A 21. századi iskolában a pedagógus tanulásszervező, a gyerekek pedig különböző módokon és szinten tanulhatnak. Adott esetben a pedagógus egy-egy csoporttal külön dolgozik, a többiek önállóan, és a nagyobb gyerekek tudják segíteni a kicsiket. Sokan rátermettebbek, mint gondolnánk. A későbbi sikert alapozza meg az életkorral növekvő önállóság, felelősségvállalás. Az önállóság a tehetség egyik korai ismérve, és a környezet tudja ezt erősíteni a bizalommal. Jóval nagyobb önállóságot és felelősséget adnék a fiatalabb gyerekeknek is a tanulásban, mert ez jót tenne hosszú távon is a fejlődésüknek.
magyarnarancs.hu: Hol, mikor válnának el az útjaik ezeknek a gyerekeknek?
GYÉ: A hatodik évfolyam után, már a formálódó képességek és érdeklődés figyelembevételével lehet egyes területeken mélyebb tudást szerezni. Ekkor a fakultációknak kellene nagyobb szerepet játszaniuk. Felajánlhatók olyan tevékenységek a gyerekeknek, amiket kipróbálhatnak, és a tizedik évfolyamtól már választhatnak irányokat, amerre haladni szeretnének.
magyarnarancs.hu: Fontos, hogy ön a közoktatást főleg két irányból közelíti meg: egyfelől a tehetség kibontakoztatása szempontjából, másfelől pedig bizonyos hátrányokkal élőkéből. Például, ha valaki valamely oknál fogva, vagy az idegrendszere vagy egyéb egészségi probléma miatt másképp tanul.
GYÉ: Ha ezeknek a gyerekeknek a tanulását meg tudjuk oldani, nekik és a többieknek is nagyon jó lesz. A különlegesek – akár mert kiemelkedően tehetségesek, akár mert valamilyen eltérésük van, vagy egyszerre mindkettő jelen van – érzékenyebbek a környezeti hatásokra. Ha már azt mondják, hogy integráljuk őket, ahhoz megfelelő módszerek kellenek. Hozzáteszem: ezek annyira megfelelők, hogy minden gyereknek sokat segíthetnek. Például: diszlexiás gyerekeknek dolgozta ki Meixner Ildikó a róla elnevezett olvasástanítási módszert. Kiderült, másoknak is hasznos. Vagy: autista gyerekeknek kitalálták, hogy képekkel jelezzék, mikor mi fog jönni. Kiderült, hogy a hiperaktív gyerekeket is segítik ezek a képek, majd az is, hogy minden kisgyereknek segítség, biztonság.
magyarnarancs.hu: Az elmondottak nagy része – vagy egyike-másika – például sok magániskolában már gyakorlattá vált, miközben az államiakban szinte elképzelhetetlen.
GYÉ: Állítom, hogy a pedagógusok többsége tudna változtatni az eddigi szokásokon.
Semmi mást nem kéne csinálni, mint legalább egy évig békén hagyni őket, hadd tanítsanak. Magyarán: autonómiát adni nekik. Az már nagyon sokat segítene.
Még többet segítene, ha olyan feladatbankok lennének elérhetők, amelyek a különböző fejlődésű gyerekek számára alkalmazható feladatcsoportokat tartalmaznak, hogy a gyerekek különböző szinteken és módokon tanulhassanak. A pedagógusok többsége nyitott lenne minden megoldásra, ami sikeressé teszi a gyerekek tanulását, és ezt a mostani körülmények között nem tudja, nem is tudhatja megoldani. Ha a pedagógus és a gyerekek megválaszthatják a feladatokat, amelyeket akár iskolán kívül és otthon is végezhetnek, nem kellene egyszerre sok gyereket összeterelni az osztálytermekbe. Megint itt a járvány, és még a fűtéssel is gondok lesznek az iskolában, de nem akar az oktatásirányítás egy kicsit rugalmasabb tanulási környezetet sem biztosítani. Minden a kontrollról szól, a cél, hogy a gyerekek megtanuljanak szót fogadni. Ezért kell a pedagógusokat is lealázni, megkötni.
magyarnarancs.hu: Ebben éppenséggel elég sikeres eddig a kormányzat.
GYÉ: Autonóm pedagógus tud autonómmá nevelni. Az infokommunikációs korszakban annyi hatás éri a gyerekeket, hogy a legrosszabb, ami történhet velük, ha csupán szót fogadni tudnak. A 21. század nem a tömegek szabályozott együttmozgásáról szól, hanem a gyors változásokat jobban követni tudó, könnyebben mozgó kisebb csoportokról és az önálló innovatív tevékenységről. Ilyennek kell lennie az iskolának.
