„Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Kerényi Imrétől

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 31.

Belpol

Barátként és harcostársként gondolt magukra.

Ma temették Kerényi Imrét. A búcsúztatáson Orbán Viktor arról beszélt, hogy Kerényi Imre már egy teljes színházi életművel a háta mögött döntött úgy, hogy a magyar közélet szorítójába lép, és a tőle megszokott lelkiismeretességgel és munkabírással a polgári körök mozgalmának szellemi vezére lesz, majd hozzátette: „így lettem a bajtársa, és ő az enyém, és harcoltunk együtt jóban-rosszban”.

Orbán szerint Kerényi Imre nemcsak tudta és hirdette, hogy a kultúránk tart meg minket magyarnak, hanem művelte is ezt a kultúrát.

„Kerényi Imre keresztény magyar férfi volt, és tisztában volt azzal, micsoda becsületbéli kötelességekkel jár mindez” – idézi az MTI Orbánt, aki azt is mondta: „Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk; mert oda fogunk érni nélküled is, de az nem ugyanaz lesz.”

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.