Balog Zoltán kedden nyilatkozatot tesz a kegyelmi ügyről

  • narancs.hu
  • 2024. február 13.

Belpol

A 444.hu Ausztriában találta meg a korábbi minisztert.

A burgenlandi Mosonszentandráson találta meg a 444.hu Balog Zoltán korábbi minisztert, aki a kegyelmi botrány egy pontján – mikor Orbán Viktor bejelentette az alkotmánymódosítást – elvonult elmélkedni az ottani ortodox kolostorba.

Korábban kiderült a Direkt36 nyomán, hogy a püspököt régi ismertség fűzi K. Endréhez, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyetteséhez, akit pedofil bűncselekmények eltussolása miatt ítéltek el, majd kegyelmet kapott Novák Katalintól, ami miatt a köztarsasági elnök és végül Varga Judit is lemondott. A 444.hu a napokban azt is kiemelte, hogy Balog évtizedeken át bizalmasa és politikai mentora volt Novák Katalin köztársasági elnöknek, Balog Zoltánt sejtik a kegyelmi döntés mögött, melyben nem kis része lehetett.

A 444.hu hétfő este bár megtalálta a püspököt, akkor nem kívánt az ügyről beszélni. Azt mondta, kedden tesz nyilatkozatot a kegyelmi ügyről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.