Baranyi Krisztina nem kér a volt polgármester tanácsadójának munkájából, aki álellenzékiként indult a választáson

  • narancs.hu
  • 2019. október 31.

Belpol

De kiderült, Tóth László feleségének is jutott feladat az önkormányzat körül.

"A mai napon felbontottam a szerződést azzal a céggel, melynek vezetője a Fidesz által segített álellenzéki Lokálpatrióta Egyesület képviselőjeként indult a választáson" – írja Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere a Facebook oldalán.

A Zymhod Kft havi bruttó 381 000 Ft-ért adott elvileg üzletviteli tanácsokat Bácskai Fideszes polgármesternek. Dr.Tóth Lászlónak a 2015 óta volt érvényben lévő szerződése, mely szerint ahogy Baranyi közölte, "egy betűt sem kellett leírnia, a munka teljesítését a volt polgármester maga igazolta".

De az új polgármester az egyesület elnökének felesége, Deutsch Kornélia az önkormányzattal kötött szerződésére is rábukkant. Eszerint a feladata a Ferencváros című újság cikkeinek átolvasása és ellenőrzése volt havi 100 ezer forintért 2019 márciusától ez év végéig. Csakhogy a lap munkatársai nem tudtak róla, hogy Deutsch Kornélia valaha ott dolgozott volna.

"Lassan érthető lesz, hogy mire megy el 91 millió a kéthetente megjelenő lapnál, úgy, hogy a szerkesztőség nincs túlfizetve" – tette hozzá Baranyi. A polgármester azt az információt is megosztotta, hogy a lap főszerkesztője, Veres László 2 millió forintért maradna a szerződése lejártáig, miközben ahogy írja, az aktuális lapszám máris késik, mert a főszerkesztő szerinte nem volt esemény mostanában, ezért nincs tartalom az új lapszámhoz.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.