Bírósági döntés: a GVH-nak foglalkoznia kell Mészárosék kartellgyanús közbeszerzéseivel

  • narancs.hu
  • 2022. április 8.

Belpol

A Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó közbeszerzéseket tartotta Hajnal Miklós kartellgyanúsnak, és kérvényezte, hogy vizsgálja meg ezeket a GVH. A hatóság ezt elutasította, a bíróság szerint azonban az elutasítás jogszerűtlen volt.

Hajnal Miklós közüsségi oldalán tette közzé, hogy pert nyert a GVH-val szemben. 

Ahogy írja, múlt nyáron tett bejelentést a GVH-nál a Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó kartellgyanús közbeszerzések miatt. A GVH azonban még a vizsgálatot sem indította be annak ellenére, hogy Hajnal - állítása szerint - számos bizonyítékot is beszerzett. Hajnal ezért pert indított a GVH ellen. A Fővárosi Törvényszék döntése tegnap született meg az ügyben, és Hajnalnak adtak igazat. 

"A jogerős döntés szerint a GVH törvénysértő módon utasította el a bejelentésemet és jogellenes indokokra hivatkozva tagadta meg az általam kért versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását.Ezzel az ügy visszakerül a GVH-hoz, ők döntenek: vagy megindítják Mészárossal szemben a kért eljárást, vagy újabb kifogást keresnek a beadványom ellen. Ez utóbbi azonban nevetséges lenne, hiszen épp most kaszálta el egy, az eljárás megindítására adott kifogásukat a Fővárosi Törvényszék" - írja Hajnal.

A GVH-nak egyébként a Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó ügyleteket kellene vizsgálnia, ugyanis Hajnal szerint már a tender kiírása is gyanús volt. "A feszített víztükrű medence megvalósítására vajon miért csak az adhat be érvényes pályázatot, aki korábban már épített legalább 145 férőhelyes parkolóházat is? Miért további előírás, hogy ugyanennek a cégnek korábban diákhotelt is építenie kellett?" - fogalmaz.

Szerinte a kiírás gyanúsan versenyszűkítő volt, ráadásul az is probléma, hogy a két "versenyző" vállalat más projekteken folyamatosan együtt dolgozik, egymás alvállalkozójaként. "Vajon mennyire hatékony árleszorító hatása van annak, ha két ilyen szorosan összefonódó cégháló között dől el a »verseny«?" - teszi fel a kérdést.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)