Győr ismét polgármestert választ január 26-án

Belpol

A szexbotrányba keveredett fideszes városvezető utódját január 26-án választja meg a város. Helyszíni riport.

A korrupciós és szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltot ugyan október 13-án megválasztották Győr polgármesterének, de előnye kicsi volt a második helyen végzett ellenzéki jelölttel, Glázer Tímeával szemben, így kétszer is újraszámolták a szavazatokat; végül 644 vokssal Borkai lett a győztes. A választás után két nappal bejelentette kilépését a Fideszből, majd az első közgyűlést követően, november 6-án lemondott a város vezetéséről – ezért tartanak időközi polgármester-választást január 26-án.

Októberben négy jelölt, Borkai Zsolt és az összellenzéki jelölt, egyébként DK-s Glázer Tímea mellett két civil is indult. Január végén hat jelöltre lehet behúzni az ikszet: a civil és független jelöltek mellett a Fidesz ezúttal Dézsi Csaba András kardiológus főorvost indítja, aki 25 éve képviselőként is tevékenykedik a városban; az ellenzék pedig a helyi MSZP elnökét, Pollreisz Balázst támogatja. Pollreisz ismertségéről megoszlanak a vélemények a városban, van, aki azt mondta, nem is hallotta még az ellenzéki jelölt nevét, van, aki lelkes támogatója. Glázer Tímea sokak szerint jobb jelölt lett volna. Most mégsem próbálkozik.

Piros sálban Pollreisz

Piros sálban Pollreisz

Fotó: Sióréti Gábor

 

Pollreisz Balázs 2014 óta a helyi szocialisták elnöke és önkormányzati képviselő, októberben a kompenzációs listáról jutott be. Azt mondja, eddigi tapasztalatai alapján Borkai úgy vezette Győrt, hogy „ez az én városom”, a képviselő-testületben pedig „a fideszes nagy­urak ültek, gőgösen irányították a várost” – ennek szeretne most véget vetni.

„A Fidesz mostani jelöltje Borkai ellentéte – osztotta meg tapasztalatait velünk egy győri lakos –, egy köztiszteletben álló orvos, aki ismert, szerepel a helyi tévében, hetek óta ő ad át mindent, mintha már ő lenne a polgármester. Erre van most szüksége a Fidesznek, hogy a Borkai-botrány után visszalapátolják a szart a lóba.”

A Magyar Narancs legfrissebb számában megjelent cikkünkből többek között az is kiderül, milyen a hangulat a városban, látták-e mostanában Borkai Zsoltot a lakosok, miért nem indul Glázer Tímea az időközi választáson, és mi köze az expolgármesternek a győri állatkert fehér kistigriséhez. Ha előfizetne az újságra, itt teheti meg.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.