Belpol

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.

A hírnévre vigyázni kell

Akár 80 millió forintot is ki kell saját zsebből fizetnie két Csongrád-Csanád megyei szakszervezeti vezetőnek, ha az ellenük indított perekben a makói gumigyárnak ad igazat a bíróság. A Continental gumiipari óriás az autógyártás válsága miatt jó ideje próbál spórolni a költségein.

„Nem kell olyannak lenni, mint a többiek”

Negyedszázadon át vett részt az idén 35 éves, a rendszerváltással egyidős iskola munkájában, amely a maga 900 diákjával a legnagyobb hazai zsidó közösség is. Intézményépítésről, identitásról, elitizmusról, szakmai döntésekről és fejlődési pályákról beszélgettünk vele.

„A követőtábort egyelőre Magyar Péter személye tartja össze”

A Magyar Péter-jelenség címmel írt könyvet a Tisza Párt eddig példa nélküli felfutásának társadalmi hátteréről Kövesdi Veronika média- és Metz Rudolf vezetéskutató, közgazdász. Bár a fő megmérettetésen még nem esett át a párt, a messiásvárásr, a szavazatokra váltott lájkok és az emelkedő tétek kapcsán így is volt miről beszélgetnünk a szerzőkkel.

Kinek fontos ez a város?

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Karácsony Gergely, ahol sikerült határozatot hozni, egy lépéssel közelebb kerültünk a totális összeomláshoz, de a mesének koránt sincs még vége. Ez a város egy távoli bolygó.

„Az a kérdés, hogy megváltozik-e a függőségi piramis, az új kormány felszámolja-e a politikai tulajdonlást”

A 2010 utáni kormányzati gyakorlat mélyreható változásokat hozott a honi tulajdonviszonyokban, ami nem csupán államosításokban, hanem az állami vagyon nyomott áron vagy ingyenes szétosztogatásában nyilvánult meg. Az e folyamatot nemrég akadémiai előadásban, illetve megjelenés előtt álló szaktanulmányban elemző Voszka Éva közgazdásszal beszélgettünk.

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el.