Böröcz: Elidegenítési tilalom jöhet a privatizált bérlakásokra

  • narancs.hu
  • 2021. június 2.

Belpol

3-5 évig. Viszont azok is élhetnek a kedvezményes vételárral, akik csere útján jutottak önkormányzati bérlakáshoz.

A továbbértékesítés 3-5 éves tilalmát is beleírhatják abba a fideszes törvényjavaslatba, amely bérlakásaik áron aluli privatizálására kötelezne egyes önkormányzatokat - mondta a Világgazdaságnak Böröcz László, a javaslatot benyújtó országgyűlési képviselő.

Ezt a módosítást a törvényalkotási bizottság építheti be a javaslatba a hét második felében, ahogy ekkor dönthetnek arról is, hogy a kiárusítási kötelezettség csak a Budapest világörökségi területein fekvő bérlakásokra vonatkozik majd, nem pedig az összesre, ahogy az az eredeti javaslatban szerepelt.

Böröcz szerint a javaslat ezzel "visszatért az origóhoz, vagyis gyakorlatilag a kezdeményezés kiindulópontjául szolgáló vári műemlék lakásokhoz, amelyek bérlői több mint negyed százada kimaradtak a vásárlási lehetőségből".

A vételi jog a piaci ár maximum 30 százalékáért nem csak azokat illeti majd meg, akik a '90-es évek eleje óta bérlik a lakásokat, hanem az ő leszármazottaikat és örököseiket is, illetve mindazokat, akik csere útján jutottak az ingatlanhoz.  Lakáscserével lett bérlő a Várban például Bayer Zsolt és Palkovics László is. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."