Budapesti iskola: a konkrét tanári bér akár magasabb is lehet, mint ami az álláshirdetésben szerepel

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 19.

Belpol

Az intézmény szerint eddig nem volt probléma a hirdetés értelmezésével.

A 2022-ben érvényben levő pedagógus bértábla legalacsonyabb, gyakornokra vonatkozó alapilletménye, vagyis 203 ezer forint szerepel az aktuális álláshirdetésekben, amely nem tartalmazza a garantált bérminimumra történő kiegészítés összegét és az ágazati szakmai pótlékot sem – olvasható a budapesti Xantus János Gimnázium honlapján, amit a Telex vett észre. A pontosítással az intézmény arra reagált, hogy vasárnap este bejárta az internetet a hír: a profession.hu álláskereső oldalon bruttó 203 ezer forintért keresnek történelem- és matematikatanárt, miközben nettó 200 ezerért vennének fel délutános takarítót

Az iskola tájékoztatása szerint, mivel az intézmény alapítványi fenntartású, az állami intézményektől eltérően, nem áll módjában a közszolgálati állásportálon, a közigállás.gov.hu felületén álláshirdetést közzé tenni. Ezért használják a profession.hu-t, ami azonban nem ad lehetőséget a bérezésre vonatkozó szöveges megjelenítésre, csak egyetlen konkrét összeg jelölhető meg, amitől azonban a jelentkezőket megillető konkrét bér pozitív irányban eltérhet, a bértábla szerinti besorolásuknak megfelelően.

A 2022-es pedagógus bértábla szerint a legalacsonyabb kiadható fizetés bruttó: 

  • alapilletménye 203 ezer forint,
  • ehhez jön 57 ezer forint bérminimumra történő kiegészítésként,
  • valamint 20 százalékos ágazati szakmai pótlék, ami 52 ezer forint. 

Mivel a profession.hu szabályai szerint a kiajánlott bér nem lehet alacsonyabb a portálon feltüntetett fizetésnél, ezért a lehető legalacsonyabb bért tüntetik fel, ami ebben az esetben a gyakornokok 203 ezer forintos bruttója. A nagyobb tapasztalattal rendelkező tanárok értelemszerűen ennél magasabb fizetést kapnak, ha jelentkeznek az állásra.

Az iskola szerint a hirdetések ilyen módon történő megjelenítése mindezidáig nem okozott „értelmezési problémát” a jelentkezők számára. Igaz, mivel a hirdetés még szeptember második felében is fent van az interneten, nem valószínű, hogy sokan jelentkeztek volna az állásra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.