Az előadóművészeti törvény életbe lépése radikális forrásbővülést hozott a magyar színházak szinte mindegyikénél. E szerint ugyanis a vállalatok szabadon dönthetnek arról, hogy társasági (nyereség) adójukat (TAO) ne az adóhivatalnak fizessék be, hanem egy általuk támogatni kívánt előadóművészeti szervezetnek, intézménynek adják oda támogatásként. A támogatott éves nettó jegyárbevételének 80 százalékáig fogadhat ilyen pénzeket, a cég pedig kétszeresen jár jól: nyereségadójával közvetlenül támogathat egy szívének kedves kulturális törekvést, és még le is írhatja a támogatási összeget az adóalapjából. A fővárosi színházak tavaly így átlagosan 10 százaléknyi forrásbővüléssel számolhattak (ez az adat nem hivatalos).
Ám ez többek szerint igazságtalan egyenlőtlenségeket eredményezett a rendszeren belül: a sokat és sokaknak játszó (musical- vagy bulvár-) teátrumok az éves normatíván felül így több extra juttatást kaphattak, mint a kevesebbet, vagy éppen kisebb nézőközönségnek játszó, és eleve aluldotált színházak. A főváros nem hivatalosan már korábban jelezte a fenntartásában álló 14 intézménynek: jövőre felül fogják vizsgálni a TAO-kedvezmények révén előállt, megváltozott finanszírozási rendszert.
Múlt szerdán a fővárosi közgyűlés elfogadta azt a koncepciót, ami alapján a jövő évi költségvetésében az általa fenntartott színházak a korábbi össztámogatásnak csak mintegy a felére számíthatnak. A főváros csütörtökön egyeztetett a színházak igazgatóival – a megbeszélésről kiszivárgott információk alapján a főváros súlyozni akar a színházak profilja és ezen profilok önfenntartó képessége között. Így nagy valószínűséggel az Operettszínház és a Madách Színház lesznek a legnagyobb kárvallottjai az új koncepciónak, lévén ők a legtöbb nézőt kiszolgáló intézmények. Hónapok óta szó van róla, hogy az Operettszínházat átveszi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi), de a sokáig a teátrum vezetője által is megerősített és szorgalmazott lépés most kevésbé tűnik reálisnak: épp e hét péntekén szállt fel a hír a Nefmi tájékáról, hogy a Minisztérium sem a Játékszínt, sem a Budapesti Kamaraszínházat nem kívánja finanszírozni a jövő évadban. Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója nyilatkozata alapján az is elképzelhető, hogy ezt a két színházat a Pesti Magyarral összevonva hozna létre a fenntartó – a Nefmi – egyetlen intézményt. De az is lehet, hogy átadja az egészet a fővárosnak, amely valószínűleg kitörő örömmel fogadja majd a több száz milliós terhet jelentő karácsonyi ajándékot.
A jegyárbevétel kiegészítéseként folyósított TAO önmagában egyetlen színházat sem képes fenntartani. Az előadóművészeti törvény alkotói ezt a kedvezményt a produkciók forráskiegészítésének szánták, és nem az intézmény (épület, társulat, etc.) teljes körű fenntartását biztosító alapnak.
A történet persze ott kerek, hogy augusztusban napvilágra került: a főváros az általa eddig ingyenesen használatba adott ingatlanok után bérleti díjat szedne a teátrumoktól, a bérleti díjat pedig beépítené a támogatásukba. Az indoklás szerint így reálisabb képet kaphat mindenki majd arról, hogy valójában mekkora a főváros hozzájárulása ezen intézmények működéséhez. Hogy érzékeljük a nagyságrendeket: a Vígszínháznak havonta közel 27 millió forintot, de még a Katona József Színháznak is mintegy 7,5 millió forintot kellene kicsengetnie az eddig ingyenesen használt ingatlanokért. A Csomós Miklós kulturális alpolgármester környékéről kiszivárgott információk szerint a főváros a most bejelentett, mintegy 670 milliós megtakarítást épp a bérleti díjak kompenzációjának visszatartásával kívánja majd érvényesíteni. Ez csak a Vígszínház esetében évi mintegy 320 millió forintot jelentene. Ráadásul nagy kérdés, hogy ezt a Főváros kívánja magánál tartani, vagy a Vígszínháztól várná, hogy a központi költségvetéstől érkező normatívájából köhögje ki – már ha a Víg azon nehéz sorsúak között lesz, akiken fogni szeretne a Főváros. Ha a második elképzelés valósulna meg, úgy egy újabb leleményes pénzszerző módozattal szembesülhetünk: a főváros saját kulturális intézményein keresztül nyúlná le a központot saját (egyéb?) kiadásait fedezendő.
Persze egyelőre mindez találgatás, hiszen most is az ügyintézés megszokott módját látjuk: majd ha esik, talán puffan is. Úgy hallani, jövő csütörtökön újabb informális egyeztetés lesz a színházigazgatókkal, amelyen a fenntartó megnevezi az elvonásban érintett intézményeket, vagy az elvonás szisztémáját, stratégiáját. Addig pedig mindenki a TAO-potens cégek felhajtására koncentrál – a sporttörvény bevezetése óta ugyanis a sportszervezetek is igényelhetik ugyanezen támogatást, így a korábbi forrásbőség megszűnt. Milliárdok vándoroltak át a sport területére, így még a legjelentősebb intézmények is, amelyek játszi könnyedséggel szedték össze a tavalyi támogatási maximumot, idén jelentős nehézségekkel küszködnek. Az óra pedig ketyeg – a TAO feltöltés határideje december 21-én lejár.
| Csokivezeték helyett
A Fővárosi Önkormányzat jelenleg 14 színházat tart fenn. Ezek: a Budapest Bábszínház, a Fővárosi Operettszínház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Vígszínház, a Radnóti Miklós Színház, a József Attila Színház, a Madách Színház, a Mikroszkóp Színpad, a Thália Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Új Színház, a Centrál Színház (korábban: Vidám Színpad), és az Örkény István Színház. A Főváros a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad vezetésére közös pályázatot írt ki, és abban a két intézmény jövőbeni összevonására vonatkozóan is javaslatokat várt a kandidálóktól – így jövőre ez a szám 13-ra csökkenhet. Az, hogy a főváros szorgalmazná a fenntartásában lévő színházak saját lábra állását, nem új keletű. Az egyik legbeszédesebb lépése ez ügyben az volt, amikor ezen színházak költségvetési-intézményi formáját non-profit kft-kké alakította át. Bár ez a forma egy sor területen rugalmasabb működést biztosít, egyben világos – csak éppen ki nem mondott – fenntartói szándékot is közvetített: hamarosan leveszem rólatok a kezem. Így a korábbi több pillérű finanszírozás jelentős csorbát szenvedne: a színházak közvetlenül csak a központi normatívájukkal számolhatnának, mely összeg szintén évről-évre csökken. Idén még valamivel több mint 3,5 milliárd forinttal számolhattak a budapesti teátrumok – nem csak az említett 14, hanem rajtuk kívül még az olyan színházak is, mint például a Józsefvárosi Önkormányzat fenntartásában álló Bárka Színház. Hogy jövőre hogy alakul ezen színházak helyzete, az egyelőre még nem átlátható. Az egyik pesti teátrum deklaráltan jobboldali-kötődésű, elbizakodott igazgatója a kormányváltás előtt még belga csokoládé vezetéket vizionált színházának falaiba, ahonnét majd ömlik a folyékony jóság – jelenleg azonban az sem biztos, hogy a jövő tavaszig ki tudja húzni a társulata. |
