Színházi támogatás

Csak a sorvasztás bizonyos

  • Gulyás Márton
  • 2011. december 19.

Belpol

A szándék nyilvánvaló – spórolni, és ezúttal tényleg nagyon gyorsan. Az eszközök, urambocsá’ a stratégiai elképzelések tekintetében teljes a káosz.

Az előadóművészeti törvény életbe lépése radikális forrásbővülést hozott a magyar színházak szinte mindegyikénél. E szerint ugyanis a vállalatok szabadon dönthetnek arról, hogy társasági (nyereség) adójukat (TAO) ne az adóhivatalnak fizessék be, hanem egy általuk támogatni kívánt előadóművészeti szervezetnek, intézménynek  adják oda támogatásként. A támogatott éves nettó jegyárbevételének 80 százalékáig fogadhat ilyen pénzeket, a cég pedig kétszeresen jár jól: nyereségadójával közvetlenül támogathat egy szívének kedves kulturális törekvést, és még le is írhatja a támogatási összeget az adóalapjából. A fővárosi színházak tavaly így átlagosan 10 százaléknyi forrásbővüléssel számolhattak (ez az adat nem hivatalos).

 

Ám ez többek szerint igazságtalan egyenlőtlenségeket eredményezett a rendszeren belül: a sokat és sokaknak játszó (musical- vagy bulvár-) teátrumok az éves normatíván felül így több extra juttatást kaphattak, mint a kevesebbet, vagy éppen kisebb nézőközönségnek játszó, és eleve aluldotált színházak. A főváros nem hivatalosan már korábban jelezte a fenntartásában álló 14 intézménynek: jövőre felül fogják vizsgálni a TAO-kedvezmények révén előállt, megváltozott finanszírozási rendszert.

 

Múlt szerdán a fővárosi közgyűlés elfogadta azt a koncepciót, ami alapján a jövő évi költségvetésében az általa fenntartott színházak a korábbi össztámogatásnak csak mintegy a felére számíthatnak. A főváros csütörtökön egyeztetett a színházak igazgatóival – a megbeszélésről kiszivárgott információk alapján a főváros súlyozni akar a színházak profilja és ezen profilok önfenntartó képessége között. Így nagy valószínűséggel az Operettszínház és a Madách Színház lesznek a legnagyobb kárvallottjai az új koncepciónak, lévén ők a legtöbb nézőt kiszolgáló intézmények. Hónapok óta szó van róla, hogy az Operettszínházat átveszi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi), de a sokáig a teátrum vezetője által is megerősített és szorgalmazott lépés most kevésbé tűnik reálisnak: épp e hét péntekén szállt fel a hír a Nefmi tájékáról, hogy a Minisztérium sem a Játékszínt, sem a Budapesti Kamaraszínházat nem kívánja finanszírozni a jövő évadban. Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója nyilatkozata alapján az is elképzelhető, hogy ezt a két színházat a Pesti Magyarral összevonva hozna létre a fenntartó – a Nefmi – egyetlen intézményt. De az is lehet, hogy átadja az egészet a fővárosnak, amely valószínűleg kitörő örömmel fogadja majd a több száz milliós terhet jelentő karácsonyi ajándékot.

 

A jegyárbevétel kiegészítéseként folyósított TAO önmagában egyetlen színházat sem képes fenntartani. Az előadóművészeti törvény alkotói ezt a kedvezményt a produkciók forráskiegészítésének szánták, és nem az intézmény (épület, társulat, etc.) teljes körű fenntartását biztosító alapnak.

 

A történet persze ott kerek, hogy augusztusban napvilágra került: a főváros az általa eddig ingyenesen használatba adott ingatlanok után bérleti díjat szedne a teátrumoktól, a bérleti díjat pedig beépítené a támogatásukba. Az indoklás szerint így reálisabb képet kaphat mindenki majd arról, hogy valójában mekkora a főváros hozzájárulása ezen intézmények működéséhez. Hogy érzékeljük a nagyságrendeket: a Vígszínháznak havonta közel 27 millió forintot, de még a Katona József Színháznak is mintegy 7,5 millió forintot kellene kicsengetnie az eddig ingyenesen használt ingatlanokért. A Csomós Miklós kulturális alpolgármester környékéről kiszivárgott információk szerint a főváros a most bejelentett, mintegy 670 milliós megtakarítást épp a bérleti díjak kompenzációjának visszatartásával kívánja majd érvényesíteni. Ez csak a Vígszínház esetében évi mintegy 320 millió forintot jelentene. Ráadásul nagy kérdés, hogy ezt a Főváros kívánja magánál tartani, vagy a Vígszínháztól várná, hogy a központi költségvetéstől érkező normatívájából köhögje ki – már ha a Víg azon nehéz sorsúak között lesz, akiken fogni szeretne a Főváros. Ha a második elképzelés valósulna meg, úgy egy újabb leleményes pénzszerző módozattal szembesülhetünk: a főváros saját kulturális intézményein keresztül nyúlná le a központot saját (egyéb?) kiadásait fedezendő.

 

Persze egyelőre mindez találgatás, hiszen most is az ügyintézés megszokott módját látjuk: majd ha esik, talán puffan is. Úgy hallani, jövő csütörtökön újabb informális egyeztetés lesz a színházigazgatókkal, amelyen a fenntartó megnevezi az elvonásban érintett intézményeket, vagy az elvonás szisztémáját, stratégiáját. Addig pedig mindenki a TAO-potens cégek felhajtására koncentrál – a sporttörvény bevezetése óta ugyanis a sportszervezetek is igényelhetik ugyanezen támogatást, így a korábbi forrásbőség megszűnt. Milliárdok vándoroltak át a sport területére, így még a legjelentősebb intézmények is, amelyek játszi könnyedséggel szedték össze a tavalyi támogatási maximumot, idén jelentős nehézségekkel küszködnek. Az óra pedig ketyeg – a TAO feltöltés határideje december 21-én lejár.

 

 

Csokivezeték helyett

 

A Fővárosi Önkormányzat jelenleg 14 színházat tart fenn. Ezek: a Budapest Bábszínház, a Fővárosi Operettszínház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Vígszínház, a Radnóti Miklós Színház, a József Attila Színház, a Madách Színház, a Mikroszkóp Színpad, a Thália Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Új Színház, a Centrál Színház (korábban: Vidám Színpad), és az Örkény István Színház. A Főváros a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad vezetésére közös pályázatot írt ki, és abban a két intézmény jövőbeni összevonására vonatkozóan is javaslatokat várt a kandidálóktól – így jövőre ez a szám 13-ra csökkenhet. Az, hogy a főváros szorgalmazná a fenntartásában lévő színházak saját lábra állását, nem új keletű. Az egyik legbeszédesebb lépése ez ügyben az volt, amikor ezen színházak költségvetési-intézményi formáját non-profit kft-kké alakította át. Bár ez a forma egy sor területen rugalmasabb működést biztosít, egyben világos – csak éppen ki nem mondott – fenntartói szándékot is közvetített: hamarosan leveszem rólatok a kezem. Így a korábbi több pillérű finanszírozás jelentős csorbát szenvedne: a színházak közvetlenül csak a központi normatívájukkal számolhatnának, mely összeg szintén évről-évre csökken. Idén még valamivel több mint 3,5 milliárd forinttal számolhattak a budapesti teátrumok – nem csak az említett 14, hanem rajtuk kívül még az olyan színházak is, mint például a Józsefvárosi Önkormányzat fenntartásában álló Bárka Színház. Hogy jövőre hogy alakul ezen színházak helyzete, az egyelőre még nem átlátható. Az egyik pesti teátrum deklaráltan jobboldali-kötődésű, elbizakodott igazgatója a kormányváltás előtt még belga csokoládé vezetéket vizionált színházának falaiba, ahonnét majd ömlik a folyékony jóság – jelenleg azonban az sem biztos, hogy a jövő tavaszig ki tudja húzni a társulata.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.