„Csak menjen már innen” – interjú a Papcsák-ellenes tüntetés szervezőjével

  • narancs.hu
  • 2013. október 3.

Belpol

Október 8-án, kedden tüntetést tart a Bosnyák téren a zuglói LMP, hogy tiltakozzanak a kerületi polgármester, Papcsák Ferenc tevékenysége ellen. Az apropó a múlt héten kiszivárgott hangfelvétel, amelyen egy vállalkozó azt állította: 20 százalékot kellett a közbeszerzésből visszafizetni. A szervezőt, Várnai László LMP-s képviselőt kérdeztük az ügy kapcsán.

magyarnarancs.hu: Gyakorinak semmiképp nem nevezhető, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvétel nyomán tüntetést szerveznek egy politikus ellen – az őszödi beszédnek is immár hét éve. Arról nem is beszélve, hogy a szóban forgó felvételen ugyan elhangzik egy állítás, az a bizonyos 100 milliós tétel, ám ezt még vallomásba is kellene adnia a vállalkozónak, jelen pillanatban azonban nem tudni, hogy erre hajlandó lesz-e. Ön viszont elébe vág a nyomozásnak, és máris tüntetést szervez. Miért?

Várnai László: Számomra nem kérdéses ennek a hangfelvételnek a hitelessége. Összeér, megmutatkozik benne mindaz, ami itt Zuglóban Papcsák Ferenc 2010-es polgármesteri kinevezése óta történik. A vállalkozói monológban feltárul a korrupció teljes anatómiája, mindaz, ami Papcsák Ferenc polgármesteri ténykedése óta a kerületben rendszerszintűvé vált. Elég csak a kerületi Vagyonkezelőnél bekövetkezett eseményeket felidézni: Papcsák pályáztatás nélkül nevezte ki a vezérigazgatói posztra a debreceni Mazsu Gergelyt, akinek testvére a polgármester tulajdonostársa a Percarus Kft.-ben. Indoklásként nem is tagadta: ez bizalmi állás. Papcsák ezt követően megszüntette a közbeszerzési bizottságot, az új szabályzat szerint egy személyben ő dönt a feltételekről, vagy arról, hogy mely céget hívják meg. Sőt, ő dönt a győztesről, azaz arról, hogy ki kapja a sok százmilliós önkormányzati megbízásokat. Innentől kezdve a felelősség is egy személyben az övé minden egyes közbeszerzésen elköltött forintért. Képviselőként ráadásul annak is tanúi voltunk, hogy Papcsák Mazsut hosszú ideig, még akkor is fedezte, amikor már mindenhonnan jöttek a vészjelzések. A Vagyonkezelő felügyelőbizottságában több fideszes tag lemondott már, mert hiába akarták a „fura” keretszerződéseket kivizsgálni, a vizsgálatot Mazsu és Papcsák egymásra mutogatva hónapokig szabotálta. De a kérdésre visszatérve: egy normálisan működő önkormányzatban is feljelentésre és nyomozásra ad okot egy ilyen hangfelvétel, de ha Zugló ilyen kerület lenne, akkor nem szerveznénk tüntetést. Csakhogy itt rég nem erről van szó: Zuglóban az elmúlt három évben botrány botrányt ért. Ezek miatt eddig a háromból két alpolgármester is távozott, és két fideszes képviselő lemondott. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Papcsák alkalmatlan a posztra, a kerületre nézve pedig egyenesen veszélyes a tevékenysége.

Egy korábbi tüntetésen

Egy korábbi tüntetésen

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Zuglóban a rendszerváltást követően csupán egy alkalommal volt jobboldali polgármester Papcsák előtt. Ő 2010-ben mégis magasan nyerte meg a választást, és kétszer annyi szavazatot szerzett, mint a második helyezett szocialista jelölt. Azaz a kerületiek komoly bizalmat fektettek belé. Mit érez mindebből ma, ha a lakosokkal találkozik?

VL: Múlt szombaton tartottuk Zugló születésnapját, ahol sokan jöttek oda hozzám azt tudakolva, hogy lemond-e most a polgármester, vagy sem. És ezt nemcsak a felvétel miatt kérdezik, az az utolsó csepp volt a pohárban. A Hermina úti szakrendelő tervezett bezárása, illetve az előkészítetlenül kivetett kommunális adó a kerületben óriási és jogos felháborodást váltott ki, kétezer ember tüntetett tavaly a Bosnyák téren. Papcsák akkor meghátrált, mindkét intézkedést visszavonta, de a lakosok nem felejtenek. De említhetném a BVSC-ügyet (erről bővebben itt olvashat – a szerk.), vagy a különösen magas összegű megbízási szerződéseket, a jobboldali lapok sokmilliós előfizetését (Papcsák zuglói ténykedését itt foglaltuk össze tömören – a szerk.). A kerületi költségvetés jelenleg inog: az ingatlaneladásokból irreálisan tervezett négymilliárdos bevételnek eddig három százaléka teljesült. Mindemellett Papcsák személyes megítélésének finoman szólva nem tett jót – bár tökéletesen illusztrálta karakterét – hatalmas parkolója, illetve a másfél millió forintnyi közpénzből kialakított magánvécéje sem.

magyarnarancs.hu: Az index.hu minapi cikke szerint Papcsák támogatottsága a párton belül ennek ellenére nem rendült meg, sőt, a hétvégi Fidesz-kongresszuson még a számvizsgáló bizottságba is beválasztották. A párt helyi szintjén is ez a helyzet?

VL: Schmitt Pált is hónapokig védték, mielőtt elengedték volna… Zuglóban a kezdeti 15 kormánypárti képviselőből hat a BVSC esetében és más fontos ügyekben is ellene szavazott, de az alpolgármester visszahívását sem tudta átverni rajtuk. A helyi Fideszben tudomásom szerint már aláírásgyűjtés folyik, hogy Papcsákot ne indítsák itt jövőre. Magukra nézve ezek szerint már ők is károsnak ítélik meg a személyét.

magyarnarancs.hu: Van még valami feltűnő ebben az ügyben: a helyi MSZP passzivitása. Az ország legnagyobb ellenzéki pártja, amely jövőre kormányváltásra készül, Zuglóban mintha átaludná a Papcsák-sztorit, pedig egy ellenzéki politikusnak ilyenkor lehet igazán domborítania. Ön mit gondol erről?

VL: Átaludtak, kivárnak, igazából nem tudom, mi a taktikájuk. Azt látom, hogy a Vagyonkezelő Zrt.-be delegált MSZP-s bizottsági tagnak akkor sem tűnt fel semmi, amikor a fideszes tagok már sorra lemondtak. Mindenesetre péntektől a Bosnyák téren 20 forintosokat, lelépési pénzt gyűjtünk a polgármesternek. A vállalkozó ugyanis azt mondja, 20 százalékot kell letenni – hát mi, zuglóiak odaadjuk, csak menjen már innen.

Figyelmébe ajánljuk