Csaknem 160 millióval támogatta a kormány a romániai pápalátogatást

  • CD
  • 2019. május 31.

Belpol

Pedig Orbán Viktor el se megy.

Több százezer embert várnak szombaton Csíksomlyóra, ahol Ferenc pápa tart szentmisét.

Lőrinczi Zoltán, az EMMI helyettes államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta, Ferenc pápa csíksomlyói látogatása kiváló alkalom lesz arra, hogy a létünket, mivoltunkat, hagyományunkat, ezeréves jelenlétünket is meg tudjuk mutatni, mind a pápának, mind a világnak és bárkinek, aki erre kíváncsi, akár itt, akár a Kárpát-medencében.

A politikus úgy fogalmazott, hogy az egész Kárpát-medence összes magyarja várja az egyházfőt, hogy végre Erdélybe érkezzen. Lőrinczi elmondása szerint csalódás volt 20 évvel ezelőtt, hogy II. János Pál pápa bukaresti látogatása alkalmával csak az ottani hívőket illetve a romániai államfőt, a pátriárkát kereste fel.

Az Emmi államtitkára azért rögzítette, a programot a román állam szervezi, ehhez csatlakozott a Magyarország által támogatott több mint 150 esemény, amely kiegészíti a pápalátogatását illetve kiterjed a csíksomlyói búcsú napjára és a közte lévő egy hétre.

Nem megy el Orbán Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére

Áder és Semjén megy helyette.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.