Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával köt szerződést a DK-s vezetésű Újbuda és Erzsébetváros is

  • narancs.hu
  • 2019. november 9.

Belpol

Segít átvilágítani a korábbi vezetések szerződéseit.

A Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával szerződött az önkormányzat folyó szerződéseinek átvilágítására és sajtóperes ügyekre Erzsébetváros új vezetése. Újbudán pedig előkészítés alatt áll a szombathelyi független önkormányzati képviselő irodájának megbízási szerződése – írja az Index.

Niedermüller Péter, a VII. kerület új DK-s polgármestere azt mondta, nem a teljes, céges átvilágítást bízták Czeglédyékre, annak a munkának csak egy részét, a cégek átvilágítását egy másik iroda végzi.

Az eddigi valamennyi ügyvédi megbízást ugyanis felmondta a kerület. Czeglédy szerződése és a megbízás értéke nem nyilvános, de Niedermüller közlése szerint később az lesz. „A jogi képviselő egy bizalmi pozíció, éppen ezért én is azokkal szerződöm, akikben meg tudok bízni” – magyarázta döntését.

László Imre Újbuda új polgármestere megerősítette, hogy Czeglédy Csaba lesz a XI. kerület ügyvédje is: a teljes átvilágítási folyamatra, amelyet három hónap alatt szeretnének befejezni, valamint sajtóügyekben is szerződnek az irodával.

Czeglédy Csaba az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozik.

Czeglédy '98-tól hosszú ideig volt szocialista politikus Szombathelyen.

Ügyvédként rendszeresen és régóta képviseli Gyurcsány Ferencet, Dobrev Klárát és más DK-s politikusokat. Tavasszal felkerült a DK európai parlamenti listájára, ezért az ellene folyó büntetőügyet felfüggesztették a mentelmi jog miatt. Az önkormányzati választáson már függetlenként indult és szerzett önkormányzati képviselői pozíciót Szombathelyen.

A Czeglédy Csaba és másik 21 emberrel ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárás. A döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. célja a vádirat szerint 2011-től áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A DK szerint koncepciós eljárásról van szó.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.