Dél-koreai gumigyár épül Rácalmáson

  • narancs.hu
  • 2023. november 23.

Belpol

Úgy tűnik, Rákay Philip is jól járt az üzlettel.

A Hankook Tire 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson – jelentette be Szijjártó Péter. A dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani.

A Hankook a világ hetedik legnagyobb gumiabroncsgyártójának számít, és már most is körülbelül háromezer embernek ad munkát Magyarországon. Az új rácalmási üzemben évente mintegy 800 ezer nagy teherbírású gumiabroncsot állítanak elő a tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz.

A kormány támogatást nyújt a projekthez, de ennek mértékét majd csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra – tette hozzá Szijjártó. „Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a miénk legyen Európa legversenyképesebb beruházásösztönzési rendszere. Ezt a célunkat sikerült is elérni” - szögezte le a miniszter, aki azzal is elhencegett, hogy az idei beruházások mértéke meghaladta a 13 milliárd eurót. Igaz, a kormány a legtöbb beruházásba pénzt is öntött.

A 24.hu korábban arról írt, hogy Rákay Philip kormányközeli fontosember földeket vett ott, ahol most az üzem épül. A 917 millió forintra értékelt 42 hektáros ipari területet ugyanis nemrégiben Rákay szerezte meg Rácalmás külterületén, mégpedig az OTP Ingatlankezelő alapjától, a Balansz Zártkörű Nyíltvégű Intézményi Ingatlanfejlesztő Alaptól szerezte meg. Rákay korábban cáfolta, hogy akkumulátorgyár épülne ott, végül a gumiabroncs-gyár vette meg a területet, és elővásárlási jogot is vásárolt a szomszédos telkekre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.