Demeter Mártát gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 23.

Belpol

Hivatali visszaélés bűntette miatt folytatnak nyomozást az országgyűlési képviselő ellen.

Demeter Márta 2019. augusztus 23-án, gyanúsítotti kihallgatása során vallomást nem tett, panasszal élt a gyanúsítás ellen - adta közre közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

"A megalapozott gyanú lényege szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, miszerint a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította. Amellett, hogy ez az közlés valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki" - írják.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát – Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés a 2019. július 12-én kelt határozatával felfüggesztette.

Demetert egyébként nem a Honvédelmi Minisztérium, hanem a Fidesz frakció jelentette fel.

 

Na, akkor most ki a hülye? Amikor a Narancsot idézik a parlamentben

Folytatódik Demeter Márta kormányzati befenyítése az Orbán gyerekre vonatkozó írásbeli kérdése miatt, kormánypárti politikusok már a Magyar Narancsra is hivatkoznak ennek érdekében. Nem kellene. Németh Zsolt képviselő (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben a Magyar Narancs ból idézve folytatta a Demeter Márta (LMP, társelnök) elleni kormánypárti hajtóvadászatot.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.