Dobrev Klára szerint felelőtlenség Magyar Pétertől, hogy ellenzéki polgármesteri pozíciókat veszélyeztet

  • narancs.hu
  • 2024. május 6.

Belpol

Szerinte aki nem együttműködő, az Orbán rendszerét erősíti. 

„Magyar Péter pártja sikeres ellenzéki polgármesterekre indul rá, és veszélyezteti, hogy a Fidesztől polgármesteri pozíciókat nyerjünk el. Én ezért nagyon mérges vagyok, mert 2019-ben az ellenzéki közösség legnagyobb sikere volt, hogy önkormányzati szinten több mint hárommillió embert szabadítottunk fel a Fidesz uralma alól. Ezek az önkormányzatok mostanra már bizonyítottak, például Budapesten Karácsony Gergely és Tüttő Kata vezetésével, de sikeres példaként említhetem még a budapesti ellenzéki polgármestereket, illetve Szombathely és Pécs polgármesterét is. 

Rendkívül felelőtlen hozzáállás kockáztatni, hogy ezeket a polgármesteri pozíciókat visszaszerezze a Fidesz. 

Ráadásul tényleg megkérdőjelezi, hogy Magyar Péter az Orbán-rendszert akarja-e leváltani” – nyilatkozta Dobrev Klára az Indexnek. 

A DK EP-listavezetője szerint az „orbáni hazug választási rendszer”, amit saját magára szabott, nagyon komoly csapdát állított mindenki számára. A csapda az, hogy Orbán rendszerét csak akkor lehet lebontani, ha egy az egy ellen indulnak vele szemben. Direkt azért találták így ki, hogy megnehezítsék az elégedetlenek nagyszámú összefogását, miközben az emberek túlnyomó többsége elégedetlen Orbán rendszerével. „Ahhoz tehát, hogy le tudjuk váltani, koalíciót kell kötni, együtt kell működni már a választások előtt. A ’19-es önkormányzati választáson azért tudott nagy sikert elérni az ellenzék, mert ezt végre minden különbözőség ellenére mind megértettük”. Dobrev együttműködést, együttműködésre való készséget vár az ellenzéki oldalon. Szerint akiben ez nincs meg, az Orbán rendszerét erősíti. 

A Tisza Párt négy polgármesterjelöltet indít a fővárosban. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.