Donáth Anna az új európai médiaszabályozásról: „érvágás a propagandának”

  • narancs.hu
  • 2024. március 14.

Belpol

A szabályozás részletei fokozatosan lépnek hatályba a következő egy-másfél év során.

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője szerint az EP által ma megszavazott médiaszabadságról szóló európai jogszabály „súlyos érvágást jelenthet a propagandának.”

„Nagyon fontos lépést tettünk a média függetlenségének biztosításáért egész Európában, így Magyarországon is. Büszke vagyok, hogy javaslataimmal én is részt vettem a jogszabály megalkotásában” – írja Donáth Anna Facebook-bejegyzésében.

A Momentum EP-képviselője szerint „az új európai médiaszabályozás többek között lehetővé teszi a független médiumok számára, hogy akár jogi úton is megtámadják a kormány azon gyakorlatát, ami politikai alapon, diszkriminatív módon kizárólag a kormánybarát sajtóban költi el az állami hirdetésekre szánt milliárdokat. Ez különösen fontos eredmény, mert így a kormánynak kell majd bizonyítania, hogy diszkriminációtól mentesen, nem pedig a kormánypárt érdekeit szolgálva költi el az állami hirdetési pénzeket. Ez pedig elég nehéz lesz, hiszen pontosan tudjuk, hogy az állami hirdetéseket szinte kizárólag a propaganda fenntartására használják.” 

„Bár a szabályozás részletei fokozatosan lépnek hatályba a következő egy-másfél év során, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a magyar kormány diszkriminatív és átláthatatlan médiatámogatási gyakorlatának napjai meg vannak számlálva” – értékelte az új európai médiaszabályozás hatását Donáth Anna. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.