Donáth Anna lett a Momentum elnöke

  • narancs.hu
  • 2024. január 28.

Belpol

Nem történt nagy meglepetés. 

Donáth Annát, a Momentum EP-listavezetőjét elnökké választotta a párt Küldöggyűlése – közölte a Momentum. A Küldöggyűlés a délután folyamán az elnökségi tagokat is megválasztja, Donáth tervezetten 14:30-kor beszédet mond, melyet követni lehet a Facebook-oldalán. 

Donáthot először 2021. novemberében választották meg rendkívüli tisztújításon, mert az alapító-elnök, Fekete-Győr András kudarcosan szerepelt a miniszterelnöki-jelölti előválasztáson, ezért bizalmi szavazás után lemondott. Donáth Anna vezette a pártot a 2022-es országgyűlési választáson, de nem indult újra a rendes tisztújításon, ezért Gelencsér Ferencet választották elnöknek. 

 

A Telex szerint egyedüli jelöltként induló Donáth megválasztása nem volt váratlan, visszatérését azzal indokolta, hogy meg kell újítani az ellenzéket, valamint szokatlan módon indulása bejelentésekor megnevezte, kiket kíván az elnökségben látni.

A decemberben lemondott elnökségből egyedül Cseh Katalin EP-képviselőre számít Donáth az új csapatban, az elnökség tagjait vasárnap délután választják meg. Az új elnök javaslatára várhatóan több olyan szereplő is bejut az új elnökségbe, akik a Momentum alapításánál és NOlimpia-kampányban lettek országosan ismertek:

  • Orosz Anna és Hajnal Miklós, a párt újbudai, illetve hegyvidéki egyéni országgyűlési képviselője,
  • Soproni Tamás terézvárosi polgármester,
  • Bedő Dávid, a párt frakcióvezető-helyettese
  • és Tompos Márton országgyűlési képviselő is. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.