Eddig 2500-an kértek állami pénzt nagy autóra

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. július 8.

Belpol

A kormány 10 ezer kérelemmel számol.

A családvédelmi akcióterv minden elemére annyi pénzt szánnak, amennyi szükséges, a költségvetési keret felülről nyitott - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin közölte, az első héten 2500-an igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a kormány várakozásai szerint egy év alatt 10 ezer család él a kedvezménnyel.A költségvetésben az idén 5 milliárd, jövőre pedig 10 milliárd forintot irányoztak elő erre, de ha több kell, meglesz az is.

A támogatást az államkincstárnál kell igényelni, majd hat hónap áll rendelkezésre az adásvételi szerződés megkötésére. A 2,5 millió forintot nem kell megelőlegezni, a kincstár az autókereskedővel intézi majd a folyósítását, és a pénz teljes mértékben önerőként is felhasználható, amennyiben hitelre is szükség van a jármű megvásárlásához.

Nagycsaládosnak egyébként azok számítanak, akik legalább három gyereket nevelnek, de csak azok számítanak, akik után családi pótlékot folyósítanak, kivéve a fogyatékkal élő gyerekeket. A támogatott autókra egy Családbarát Magyarország feliratú matricát ragasztanak és három évig nem lehet eladni a járművet.

Az államtitkár szerint a fiatalok így majd könnyebben és gyorsabban tudnak gyereket vállalni.



Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.