Egy dunakeszi jobbikos Jakab ellen kezdeményez etikai vizsgálatot

  • narancs.hu
  • 2022. május 30.

Belpol

Szerinte sérti a párt szabályzatát, hogy Jakab megvádolta Potocskánét.  

"A Jobbik tagjaként etikai eljárást kezdeményezek Jakab Péter pártelnök ellen" – írta Facebook-oldalán Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi elnöke, miután Jakab arról írt, hogy feljelentést tesz hűtlen kezelés illetve hanyag kezelés kísérlete miatt az elnökhelyettese, Potocskáné Kőrösi Anita ellen, a párt etikai bizottságánál pedig kezdeményezi a kizárását a Jobbikból.

Varga azt írja, régebb óta gondolja úgy, hogy "a Jobbik viharoktól erősen megtépázott hajója nagyon rossz irányba tart", ezért is indult választmányi elnöknek a májusi tisztújításon, ahol végül nem őt választották meg.

"A Jobbik jelenlegi irányában azonban nem hiszek, így hetek óta folytatok egyeztetéseket a továbbiakról. Ezen egyeztetések egyik sarokpontja, hogy meggyőződésem szerint az általam gyakorolt képviselői mandátumok a párt közösségét illetik, e kérdésben ez az alapállásom." Varga jelenleg a Pest megyei közgyűlés tagja, ahol a Jobbik képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese is.

Most azt írja, a mandátuma további sorsáról, az ezzel kapcsolatos, még meg nem hozott döntéséről "az elnökséggel való tisztességes megtárgyalását követően terveztem értesíteni a nyilvánosságot", de ezen egyeztetések sorába robbant be Jakab Péter bejelentése Potocskáné Kőrösi Anita tevékenységéről és arról, hogy a párt elnöke etikai eljárást kezdeményez a párt elnökhelyettesével szemben és nyilvánosan bűncselekmény gyanúját is felveti vele kapcsolatban.

Varga hozzáteszi, a május 3-i tisztújításon sem Jakabra, sem Potocskánéra nem szavazott, és a Jakab által állítottakat ki kell vizsgálni, de "éppen a pártelnök állt ki korábban amellett, hogy a párt belső életét, konfliktusait nem az ország nyilvánossága előtt kell folytatni".

Szerinte ugyanis az, hogy a párt elnöke és frakcióvezetője a viták belső megbeszélése helyett, senkivel sem egyeztetve, jogi bizonyság nélkül, nyilvánosan megvádolja a párt második emberét, súlyosan sérti a Jobbik alapszabályát, valamint etikai és fegyelmi szabályzatát.

"Mivel hivatalosan jelenleg is a Jobbik tagja vagyok, így az alapszabályban biztosított jogommal élve a fenti cselekmény miatt a mai napon etikai eljárást kezdeményezek a Jobbik elnökével szemben" – írja. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.