Egy hangfelvétel szerint rá akarták venni az ellenzéki jelöltet, hogy ne induljon

  • narancs. hu
  • 2019. október 8.

Belpol

Nyomásgyakorlás, fenyegetés, vesztegetés. Egri ügyek.

A tiszafüredi Spisák Györgyöt többféle módon rá akarták venni arra, hogy mondjon le és ne induljon el a fideszes polgármesterrel szemben, írja a hvg.hu.

Egy hangfelvételt az Egri Ügyek közölt múlt héten, ezen Oroján János, az egri Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondja, az ellenfelekkel nem tárgyalni kell, hanem legyőzni őket. Oroján egy tiszafüredi ügy kapcsán magyarázza el az álláspontját, a városban ugyanis korábban megromlott a viszony a település jegyzője, Spisák György és a helyi Fidesz között. Amikor 2014-ben a Fidesz jelöltje, Ujvári Imre lett Tiszafüred polgármestere, két hét múlva fel is mentette Spisákot állásából. Emiatt Spisák perelt is.

Spisák idén végül el is indul a város polgármesteri posztjáért a fideszes Ujvári Imrével szemben a Mindenki Magyarországa jelöltjeként.

Ezt is mondta Oroján a felvtételen: "van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené".

Meg ezt: "Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenféllé válik".

Az Egri Ügyek most új részletet közölt, ezen állításuk szerint Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre hallható. Ujvári arról beszél, rá akarták venni az ellenzéki Spisákot, hogy mondjon le a képviselőségről. Ez nem történ meg, ez nem történt meg, "mert ő nem lát arra garanciát, hogy akkor mi nem bántjuk a családját". Ezek szerint felajánlották Spisáknak, hogy nem esik bántódása, valamint pénzt is kaphat, már ha lemond.

Oroján közleménye szerint a hangfelvétellel kapcsolatos híreket az ellenzéki kampánycirkusz részének tekinti. Spisák feljelentést tett.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.