Egy hétig szenvedett 40 fokos lázban Dombóvári István

  • narancs.hu
  • 2021. november 26.

Belpol

Már gyógyul, de lemondta összes idei fellépését a humorista.

Be volt oltva és vigyázott magára, mégis elkapta és nagyon megszenvedte a koronavírust Dombóvári István humorista, a Dumaszínház állandó fellépője. A betegségéről beszámoló Facebook-posztban azt írja, vele együtt lett fertőzött a felesége és a tíz hónapos kisfiuk is.

„Soha, megközelítőleg sem voltam még ilyen beteg. Több mint egy hétig lebegtem 40 fokos lázban, már a tudatom sem volt tiszta. A feleségem ápolt engem, miközben a fiunk életéért rimánkodtunk, aki már inni sem volt képes. Az én feleségem egy hős, egy amúgy is törékeny nőci, aki nagybetegen képes volt vigyázni ránk, és minden éjjel virrasztani a kiskutyaként köhögő babánk betegágyánál, miközben én annyit tudtam hozzátenni, hogy hajnalokig delíriumban hörögtem” – írja Dombóvári. 

A láza már lement, de a betegség megviselte a tüdejét, még mindig alig kap levegőt, enni, állni, beszélni is alig tud. Szerinte elsősorban háziorvosán, Ladoniczky Zoltánon múlt, hogy nem halt meg. Idei fellépéseit lemondta.

A humorista a bejegyzésben az oltásellenesekhez is szól. 

A poszt alatt péntek este 9-ig 1,7 ezer szomorú, 138 csodálkozó, 127 szíves, 8 dühös és 35 vidáman nevető emotikont helyeztek el az ismerősei. Valószínűleg utóbbiak is tisztában vannak azzal, hogy Dombóvári ezúttal nem viccelt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.