Elárvereztethetik a közutakon veszteglő autókat

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 23.

Belpol

Ha egy autó akadályozza az úton végzendő munkát, 24 órán belül eltávolíthatják. 

A friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a közútkezelők azonnal elszállíthatják a veszélyes helyen veszteglő autókat, de két órán belül az autópályák leállósávjából is elvitethetik majd a járműveket. Ha pedig egy autó akadályozza az úton végzendő munkákat, 24 órán belül eltávolíthatják. Az autó elszállításának költségeit mindenképp a tulajdonosnak kell majd kifizetnie. Az elszállított autókat csak a költségek rendezése után lehet visszakapni, és ha senki sem jelentkezik értük, a járműveket 90 nap után elárverezik, vagy a szabályok szerint hulladékként kezelik – írja a hvg.hu.

A lap megjegyzi, egy másik jogszabály-módosítás értelmében a rendészeti szervek ezentúl nemcsak nemzetbiztonsági, közbiztonsági, katasztrófavédelmi okokból vagy bűncselekmény felderítése érdekélben tilthatják meg valahol a pilóta nélküli légijármű-műveleteket (azaz a drónhasználatot), hanem „a jogszabályban meghatározott feladatai ellátását szolgáló képzési, felkészülési gyakorlatok végrehajtása érdekében” is.

Egy másik új jogszabály – bizonyára a repülőtéri poggyászfosztogatások elkerülése érdekében – testkamera alkalmazására kötelezi azokat, akik a légi járművekbe a poggyászok ki- és berakodását végzik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.